Becsült olvasási idő: 1 perc
Balatonboglárért dolgoznak a Tesco önkéntesei

A Balatonbogláron rendezett 10. Tesco Családi és Sportnap keretében az áruházlánc több dolgozója is bekapcsolódik a Tesco vállalati önkéntes programjába, mellyel a vállalat célja, hogy felelős szomszédként, munkatársai bevonásával tevékenyen részt vegyen a város megszépítésében, az élhetőbb környezet megteremtésében. Az ország különböző Tesco áruházaiban dolgozó önkéntes munkavállalók szeptember 2-án, pénteken a balatonboglári hipermarket melletti árok megtisztításában segítenek.

Tesco önkéntesekA Tesco vállalati felelősségvállalásának egyik fontos eleme, hogy jó kapcsolatot alakítson ki azokkal a helyi közösségekkel, amelyekben áruházai révén jelen van. Célja, hogy az emberek a Tescóra a mindennapjaik szerves részeként, a közösség aktív tagjaként tekintsenek ezeken a településeken. Ennek érdekében az áruházlánc több kezdeményezést is elindított, többek között bevezette a rendszeres önkéntes munka gyakorlatát.

2009 júniusában Mohácson az egyik kerékpárút belvárosi szakaszának rendbetételével indult el a vállalati önkéntes program. A pozitív visszajelzéseknek köszönhetően 2010-ben újabb településeken végeztek önkéntes munkát a Tesco munkavállalói.

2011-ben a szeptember 2-4. között Balatonbogláron rendezik az országos 10. Tesco Családi és Sportnapot, amelynek keretében folytatódik a program. Az ország minden részéből érkező Tesco dolgozók közül közel 50 lelkes önkéntes vesz majd részt a munkában.

Az áruházlánc munkatársai szeptember 2-án, pénteken összesen 100 órában a Klapka utcai hipermarket melletti, az áruház által építtetett 250 m hosszúságú csapadékvíz-elvezető árkot tisztítják meg. Az önkéntesek az árok folyásfenekén kiülepedett hordalékot, valamint a hordalékban megtelepedett nádat, sást és egyéb növényzetet távolítják majd el.

„Kollégáimmal együtt örülünk, hogy segíthetünk, hogy tehetünk valamennyit azért, hogy tisztább és esztétikusabb legyen az áruház és az út környezete, akadálytalanná váljon a csapadékvíz lefolyása az árokban. Továbbra is célunk, hogy olyan önkéntes programokat valósítsunk meg, amelyek valódi segítséget nyújtanak a közösségeknek, amelyeknek mi is tagjai vagyunk. Szeretnénk élő, tartalmas kapcsolatokat kialakítani, együtt épülni és építeni. Ezért is folytatjuk tovább az elkezdett munkát, a jövőben további településekre terjesztjük ki önkéntes programunkat” – mondta el Iglódi-Csató Judit, a Tesco kommunikációs igazgatója.