Becsült olvasási idő: 1 perc
Bankautomata-körkép Magyarországon

Bár már egyre több alkalommal használjuk a bankkártyánkat fizetésre, még mindig sokszor használunk készpénzt. Ám a boltosok nem minden bankjegyet fogadnak el, az automatákban pedig nincs mindig minden címletből. Ugyanakkor már vannak Magyarországon is olyan ATM-ek, ahol kiválaszthatjuk, milyen címleteket szeretnénk.

A korábbi évekre jellemző csökkenés után tavaly ismét többször vettünk fel készpénzt és azok értéke is növekedett: összesen 7 százalékkal. A tranzakciók átlagértéke így elérte a 63 ezer forintot. Nagyon nem mindegy azonban, hol vesszük fel a pénzt. A készpénzfelvételek 96 százaléka ugyanis az ATM-eknél történik, ott pedig a tranzakciók átlagértéke 59 ezer forint volt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fizetési rendszer jelentéséből. Ezzel szemben a vállalati szektorra jellemző bankfióki POS-terminálos készpénzfelvételek átlagértéke már közel 185 ezer forintra tehető.

„Pénzt nem váltunk”

A pénzfelvételek után gyakran szembesülhetünk azzal a problémával, hogy a kisboltban nem fogadják el a pénztárnál a nagyobb címletű bankjegyeinket, amit a boltosok meg is tehetnek, ugyanis a készpénzes fizetések során az a szabály, hogy minden az MNB által kibocsátott forintbankjegyet és érmét ésszerű keretek között névértéken el kell fogadni. Az észszerűség pedig azt jelenti, hogy például visszautasítható a bankjegyek és érmék elfogadása, ha a kereskedő az áru értékénél aránytalanul nagyobb címletből nem tud visszaadni.

Automatából aprópénz?

Sok banknál még mindig kénytelenek vagyunk a „más összeg” gombra nyomni, ha nem akarunk csak nagy címletet ad majd ki az automata. A legtöbb banknál a legkisebb összeg a gyorsgombok között az ezres, ezt követően pedig 5, 10, 25, 50 és 100 ezer forintos tételek közül lehet választani. Van bank, amelynél létezik a 75 ezer, 150 ezer, vagy 200 ezer forintos gyorsgomb is. Sőt, néhány pénzintézet nem kerek összegekkel – például 4000, 9000, 19 000 forintos gyorsgombbal üzemelteti automatáit, ami azért jó, mert lesz aprópénzünk is, elkerülhetjük a nagy címletek felváltásából adódó kellemetlenségeket.

A témáról bővebben a pénzcentrum oldalán olvashat.