Az Agrármarketing Centrum idén első alkalommal jelent meg a világ egyik legjelentősebb kézműves kiállításán, összesen 360 négyzetméteres területtel. A magyar közösségi kiállítók mellett kitelepült a „Magyar Föld Legjava Bisztro” elnevezésű melegkonyhás étterem is, ahol a látogatók megkóstolhatták a jellegzetes magyar ételeket és italokat.
A kiállításon egyedi, eredeti és kiváló minőségű kézműves termékekkel ismerkedhettek meg a látogatók, a világ minden tájáról. A vásár mellett színes programok (koncertek, főző show, táncelőadások) is várták az érdeklődőket. A magyar közösségi stand szintén bővelkedett attrakciókban: a Szárnyas Sárkányok - amely az egyik legnagyobb és legsikeresebb független utcaszínházi társulat Magyarországon - tartott gólyalábas felvonulást, a magyaros dallamokról pedig az Agyagbanda zenekar gondoskodott

