Becsült olvasási idő: 1 perc
Borfelismerő vb: élmezőnyben a magyarok

A magyar válogatott 24 nemzet legjobb borkóstolói közül három korábbi világbajnok csapatot, köztük a rendező ország csapatát is, maga mögé utasította, ezzel elérve az eddigi legjobb magyar eredményt ezen a világversenyen. A hagyományosan franciaországi szervezésű borfelismerő világbajnokság hétvégi döntőjében a magyar csapat az előkelő 7. helyet szerezte meg.

A borfelismerés világbajnokságaként elhíresült Championnat du monde de dégustation döntő fordulóját idén a Bourgogne szívében található, festői szépségű château de Gilly-lès-Cîteaux-ben rendezték meg.

Az évről évre egyre növekvő érdeklődésnek örvendő verseny döntőjében 24 nemzet legjobbjai, négyfős csapatokat alkotva mérték össze tudásukat és érzékszerveik érzékenységét.

Itt érte el a magyar csapat a hetedik helyet, ami az eddigi legjobb helyezésnek számít. A versenyen a legnagyobb bornemzetek csapatai vettek részt, köztük Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Amerikai Egyesült Államok, Új-Zéland, Dél-Afrika. A versenyt Svédország nyerte.
 
A magyar csapat tagjai a következők:


•    Rabcsánszki Laura
•    Aranyos Attila
•    Molnár Levente
•    Sanchez, Didier

A borfelismerő verseny során 12 bort kell beazonosítani szőlőfajta, termőhely, évjárat és termelő szerint. Ami azonban a szabályok szintjén könnyen leírható, az a valóságban korántsem ennyire egyszerű. A versenyen természetesen a versenyzők nem láthatják a kóstolásra kerülő borok palackját és semmilyen segítséget sem kérhetnek a feladathoz. Akár egy vizsgán: tilos a telefon- és az internethasználat. A négyfős csapat tagja csak egymással beszélhetnek és közösen kell megítélniük a borokat. Amelyik csapat pedig a legtöbb bor jellemzőit ismeri fel, az kapja a legtöbb pontot és az lesz a világbajnok.

A versenyt az is nagyban nehezíti, hogy a borok a világ bármely szegletéből érkezhetnek, és bármilyen korúak lehetnek, illetve bármilyen fajta szőlőből készülhetnek. Az idei versenyen a szervezők például az óvilág borai mellett helyet adtak egy dél-afrikai, egy új-zélandi, egy libanoni és egy mexikói tételnek is. A borsor méltó volt egy világversenyhez. A magyar csapat 90 pontot ért el és a rendkívül szoros versenyben csupán néhány ponttal maradt le a dobogóról.