Bővít a verpeléti Asiafood
Mintegy 140 millió forintos beruházással, több mint 40 százalékos állami támogatás mellett bővíti gyártókapacitását, ezzel új munkahelyeket is létesít a gyorsfagyasztott távol-keleti élelmiszereket gyártó verpeléti Asiafood Kft.

Vincent Stellian, a tulajdonos francia cégcsoport vezetője elmondta: a mintegy egymilliárd forintos beruházással létrehozott, ötezer négyzetméteres üzemben több mint százan dolgoznak, a tizenöt hónapja termelő cég jelenlegi kapacitása napi tíz tonna. A most elnyert közel 57,5 millió forintos támogatás segítségével egy új gépsort vásárolnak. Céljuk, hogy két éven belül megduplázzák a termelést. “Biztosak vagyunk a befektetésünkben, hiszen felkészült, európai normák szerint dolgozó munkaerőt találtunk Verpeléten” - tette hozzá.

Horváth László, megyei kormánymegbízott elmondása szerint példaértékű beruházás az Asiafoodé, hiszen a községben és az egész térségben a munkahelyteremtés a legfontosabb, és további fejlesztések szerepelnek a tervek között, azaz a tulajdonosok részéről nem hiányzik a bizakodás, a bizalom.
Elmondta, hogy a cég újabb 25, teljes munkaidős, a munkaügyi kirendeltség által kiközvetített álláskereső foglalkoztatását - ezen belül nyolc roma származású ember alkalmazását - vállalta.

A múlt évben a nyertesek 98 új munkahely létrehozására és 284 meglévő munkahely megtartására vállaltak kötelezettséget, mindösszesen 180 millió forint támogatás segítségével, az idén odaítélt támogatás több mint 775 millió forint. Ez összesen 1022 munkahely megtartását, illetve megteremtését szolgálja Heves megyében.