2014. augusztus 6-án egy elnöki rendelettel hirdette meg Oroszország az európai uniós tagállamokkal szemben azt az embargót, amely alapján az EU-s tagállamok nem számíthatnak élelmiszereket, illetve feldolgozott termékeket Oroszországba - emlékeztetett a miniszteri biztos.
A legújabb információk szerint Oroszország a G7-ek mostani nyilatkozata vonatkozásában olyan álláspontra helyezkedett, ami szerint elképzelhető, hogy az embargó az egy év elteltével nem kerül feloldásra, hanem meghosszabbítják. Azt gondolom, hogy az elkövetkező időszak politikai eseményei mindenképpen döntően meg fogják határozni az embargó újabb szakaszát - fogalmazott Budai Gyula.
Az eddigi veszteségeink körülbelül 80 millió eurót - 27 milliárd forintot - jelentettek. Ebből a veszteségből a mezőgazdaság nagyon jelentős résszel vette ki magát.
Az InfoRádió beszámolójának folytatása ezen a linken érhető el.

