Becsült olvasási idő: 2 perc
Büntetőkamat a mulasztó termelőknek

Százezren nem vallottak be tagdíjat, de így is 3 milliárdot kaphat a NAK. NAV-eljárások és kamatbüntetések jöhetnek.Körülbelül 100 ezren nem tettek eleget tagdíjbevallási kötelezettségüknek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 330 ezres tagságából az augusztus végi meghosszabbított határidőig sem. A NAK-hoz eddig 3 milliárd forintnyi bevallás érkezett. A szervezet a mulasztások kapcsán még szeptemberben is kivár, mielőtt felveszi a kapcsolatot az adóhatósággal. Akik nem fizetnek időben, a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő, de legalább évi 10 százalékos késedelmi kamatra számíthatnak, de a legtöbben csekély összeggel 2 vagy 5 ezer forinttal tartoznak.

A kamara előzetes adatai szerint körülbelül 100 ezer olyan agrárgazdasági szereplő nem tett eleget határidőre a tagdíjbevallási kötelezettségének, akit a törvényi szabályozás kötelező tagsággal ruházott fel. A tagdíjbevallás egy főre jutó összege meghaladta, a bevallások száma pedig valamivel elmaradt a NAK várakozásaitól – fogalmaz ugyanakkor az agrárkamara közleménye.

A szeptember a türelmi hónap

A mulasztók 90 százaléka az alsó – a 2 és 5 ezer forintos - fizetési osztályba tartozik. Ugyanakkor a NAK-hoz még most is folyamatosan érkeznek a tagnyilvántartáshoz szükséges adatok, mivel a majdnem 330 ezres tagsági körből a közhiteles adatbázis alapján mintegy 60 ezren csak augusztus közepén kapták kézhez az információkat tartalmazó levelet.

A NAK éppen ezért hosszabbította meg a tagdíjbefizetés határidejét augusztus végére és még szeptemberben is kivár a szervezet, mert nem célja, hogy az adóhatósággal szerezzen
érvényt a kamarai tagságra vonatkozó törvényi kötelezettségnek – hangsúlyozza a közlemény. Később azonban - a NAK álláspontja szerint - nem lehet megtenni a jogkövetőkkel szemben, hogy teret engednek a mulasztóknak.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelten fontosnak tartja, hogy közreműködjön a tisztességes piaci magatartás megteremtésében. A vasárnap zárult OMÉK-on bemutatott tagsági kártya nyújtotta szolgáltatások anyagi előnyeit is csak a tagdíjat bevallók és befizetők élvezhetik. Így előfordulhat, hogy akik néhány ezer forint tagdíjat nem fizetnek be, ennek a többszörösét veszíthetik el kedvezményben.

Jóval kevesebb érintett is lehet

A jelenlegi statisztika a következő hetekben még azért is sokat változik, mert több, kamara által nyilvántartásba vett tag kérte regisztrációjának törlését. Így elképzelhető, hogy akár 30-40 százalékkal kevesebb érintettnek kell már csak bevallást tennie.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának egyébként jelenleg majdnem 330 ezer regisztrált tagja van, az eddig bevallott tagdíj mintegy 3 milliárd forint, a befizetések folyamatosan érkeznek a NAK számlájára.

Tagdíjfizetési késedelem esetén a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő, de legalább évi 10 százalékos késedelmi kamatot kell fizetniük a mulasztóknak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kéri a gazdálkodókat, tájékoztassák gazdatársaikat a kötelezettségükről, hogy ne az adóhatóságnak kelljen felvenni az érintettekkel a kapcsolatot – fogalmaz a közlemény.