Becsült olvasási idő: 1 perc
Cáfol a NAV: komoly félreértésről van szó

A NAV adószakmai szóvivője a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta: komoly félreértésről van szó. Ráadásul, ami változás, az sem szűkülés, hanem bővülés.

A NAV adószakmai szóvivője a Kossuth Rádió reggeli műsorában határozottan cáfolta azt a hírt, hogy az adóhatóság tovább szigorította a cafeteriautalványok felhasználását. Linczmayer Szilvia egy metrón elcsípett párbeszédet is idézett, amelyben két fiatal arra panaszkodott, hogy az egyik moziban nem fogadták el fizetőeszközül a Szép-kártyát. A szóvivő hangsúlyozta: komoly félreértésről van szó, a plasztiklappal továbbra is lehet mozijegyet venni, és kérte is a pénztárosokat, tartsák ezt tiszteletben.

Ami változás, az sem szűkülés, hanem bővülés – hívta fel figyelmet Linczmayer. A munkáltató ugyanis az adóköteles cafeteriajuttatások mellett eddig adómenetesen adhatott egy 50 ezer forintos keretet is, amellyel számla ellenében csak valamilyen sporteseményre mehettünk. Ez a lehetőség január 1-jével kibővült, és minden kulturális juttatásra felhasználható, egy-két kivétellel. Munkáltatói támogatással és számla ellenében tehát adómentesen elmehetünk ebből a maximum 50 ezer forintos keretből bármilyen múzeumba, kiállításra, igénybe vehetünk minden közművelődési szervezet által nyújtott kulturális szolgáltatást (szakkör, ásványbörze, baba-mama torna stb.) és jegyet vásárolhatunk minden színházba, cirkuszba, zeneművészeti előadásra, ha az élő produkció. A mozit éppen ezért zárja ki a törvény ebből a körből, a Szép-kártya szabadidős tevékenység zsebéből azonban továbbra is vehetünk ide jegyet – magyarázta a szóvivő.