Az MKSZ alapszabályban rögzített célja a magyar kereskedelem érdekeinek képviselete. A szervezet kiemelt prioritásként kezeli a hazai tulajdonú mikro-, kis- és közepes vállalkozások képviseletét. A Szövetség érdekképviseleti tevékenységét a törvényhozásnál, az érdekegyeztető fórumokon, az államigazgatásnál, önkormányzatoknál, munkavállalói érdekképviseleteknél, szükség esetén nemzetközi szervezeteknél látja el.
A kiskereskedelem szerves része a gazdaságnak, ugyanakkor, - mint elnök asszony elmondta - az elmúlt 5 év alatt az összes üzletszám 5 %-kal csökkent, ezen csökkenés legnagyobb vesztesei az önálló vállalkozók voltak, a kisüzletek száma 2009-hez képest 18 %-kal csökkent. A magyarországi élelmiszer kiskereskedelem forgalmának több, mint fele külföldi tulajdonú, nagy alapterületű üzletekben valósul meg, ellentétében a Nyugat-Európában tapasztalt arányokkal, ahol a kiskereskedelem döntő részét a nemzeti kisvállalkozások bonyolítják. A Szövetség célja, hogy ez az arány Magyarországon is ilyen irányba változzon.
„Szervezetünk tárgyalásokat kezd minden olyan törvényalkotási szereplővel, melyek döntéseikkel jelentősen tudják befolyásolni a nemzetgazdaság kereskedelmi, turisztikai szereplőinek vállalkozói környezetét. Javaslatokat fogalmazunk meg a vállalkozásokra nehezedő adminisztrációs terhek tényleges csökkentésére. A vállalkozások méretéből adódó érdekkülönbségek kiegyenlítésére hangsúlyt fektetünk.” – olvasható az MKSZ közleményében.
A Szövetség fontos és kezelendő problémának tartja a kereskedelemfejlesztést, azon belül is a vállalkozások pályázati forráshoz való hozzásegítését.
Az MKSZ párbeszédet kezdeményez a magyar termelői és kiskereskedelmi szféra szereplői között, elősegítve ezzel a közvetlen kapcsolattartást.
A Szövetség működése során arra törekszik, hogy segítse az együttműködést a kereskedelem összes résztvevője között, beleértve természetesen a termelőket a feldolgozóipar képviselőit és a fogyasztókat is. Az MKSZ aktív együttműködésre törekszik a már meglévő szakmai szervezetekkel, különös tekintettel azon szervezetekre, melyek szervesen tudnak kapcsolódni a Szövetségen belüli eddig megalakult 10 szakmai Bizottság munkájához.
A szervezet vezetését 6 fős elnökség látja el. Az elnökségben számos különböző ágazat képviselteti magát, az élelmiszerkereskedelemtől a vegyiparig. A sajtótájékoztatón Lázár Vilmos, Diósné Benedek Judit alelnökök, valamint Gablini Gábor elnökségi tag ismertette ágazatuk helyzetét, valamint a szövetség céljait, lehetőségeit a szakterületük vonatkozásában. Az MKSZ fontosnak tartja, hogy a széleskörű tagság révén kereskedelemi szektor minden szereplője képviseltetni tudja magát a szervezeten belül.
„Fenti céljaink elérése érdekében törekszünk rá, hogy szerveztünk képviselői minden jelentős fórumon hathatósan tudják képviselni tagjaink összehangolt álláspontját az ágazatot érintő kérdésekben.” - írja A Magyar Kereskedelmi Szövetség közleménye„
Az MKSZ eddig megalakult bizottságai az élelmiszer-kereskedelem, a vegyi áru- kereskedelem, a műszaki áru és híradástechnikai cikkek, a gépjármű-kereskedelem, a ruházati cikk-kereskedelem, valamint az ajándék- és könyvkereskedelem területeit ölelik fel.

