Az időszaki kabócák egymást követő nemzedékei szaporodási céllal csak 13-17 évente bújnak elő a talajból, és miután küldetésüket teljesítették pár nap alatt el is pusztulnak. Az elmúlást megelőzően a nőstény egyedek azért a fákra még lefektetik a petéiket, és az innen kikelő lárvák alkotják a következő nemzedéket. A Brood X nevű, amerikai fészekalj 2004 után éppen idén árasztotta el az USA egyes vidékeit.
Egy Chouquette Chocolates nevű, marylandi vállalat úgy érezte, hogy erről a felemelő eseményről mindenképpen meg kell emlékeznie. Bár a gondolat nemes, a módszer egyesekben visszatetszést kelthet, a cég ugyanis a rajzást úgy ünnepli meg, hogy édességet készít az előbújt rovarokból.

Vigyázat, az alábbiakban a procedúra naturalista leírása következik!
A Chouquette Chocolates a kabócák maradványait először lefagyasztja, majd pedig gyorsan forró vízbe mártja őket. Következő lépésben az állatok testét bevonja olajjal és fűszerekkel, majd pedig légkeveréses módszerrel megsüti a rovarokat. Utolsó lépésként a cég a korpuszokat folyékony csokoládéban is megforgatja – a végtermék az édes ízt nyilvánvalóan ezen utolsó lépésnek köszönheti. Sarah Dwyer, a Chouquette Chocolates tulajdonosa szerint a végeredmény íze olyan, mint (amilyen íze lehet) a csokoládéba mártott chipsnek, ráadásul a speciális sütési eljárás miatt ugyanolyan ropogós.
Az édességet a gyártó honlapján keresztül lehet megrendelni, illetve, ha valaki valamilyen furcsa okból vegetáriánusként kíván részesülni a kabócaevés életérzéséből, az némi kabóca alakú csokit akár kabócatartalom nélkül is vásárolhat magának a webáruházban.

