Becsült olvasási idő: 2 perc
Cukrot, tejet is szállítottak a lefülelt áfacsalók

A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását annak a három férfinek, akiket kedden hajnali akció során vett őrizetbe a NAV győri bűnügyi igazgatósága egymilliárd forint áfacsalás gyanújával. Egy ember ellen elfogatóparancsot adtak ki. A bűnszervezet vezetőit akár 20 év börtönbüntetésre is ítélhetik.

A regionális bűnügyi igazgatóság vezetője, Csiszár Csaba alezredes és helyettese, Rácz Róbert őrnagy elmondták, az ügy felderítésében és az akció előkészítésében szorosan együttműködtek a NAV megyei adóigazgatóságának munkatársaival.

A bűnszervezet felépítését és működését a következőképpen vázolták fel:

A társaság legális kereskedőktől áfamentesen vásárolt főként cukrot és tejtermékeket Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban. Az így nettó értéken vett termék papíron, első körben egy ukrán tulajdonosú, budapesti céghez érkezett. A társaság a behozott termékek után áfát nem fizetett. Adóbevallást valótlan adatokkal és csak a forgalom töredéke után nyújtott be a társaság. A következő körben két "fedő" cégnek adták tovább az árukészletet, amely onnan két irányba ment tovább. A nagyobb mennyiség egy győri társasághoz került, amely egyrészt Győr környéki szupermarketeket szolgált ki, másrészt értékesítőláncon keresztül hipermarketekbe juttatta az árut. Másik szálon tovább bonyolódott az áru útja. Egy Vas megyei társaságon keresztül Bács-Kiskun megyei céghez került az áru, amit az Szlovákiában, a bűnszervezet vezetője által irányított cégnek adott el.
Végül pedig ez a társaság újra Magyarországon értékesítette a termékeket.

A hálózat mind a nyolc cége közvetlenül a bűnszervezet vezetőjének irányítása alatt állt. Az dóhiány, a nyomozás eddigi adatai szerint, egymilliárd 156 millió forint. A győri pénzügyi nyomozók hat embert vettek őrizetbe, egy férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki. Hárman házi őrizetben vannak, köztük két könyvelő. A gyanúsítottak köre a nyomozás során tovább bővülhet.

A bűnszervezet vezetőjét, a Vámosszabadin 7-én hajnalban elfogott 39 éves T. Tamást tavaly októberben üzletszerűen elkövetett csalás miatt jogerősen két év szabadságvesztésre ítélte a bíróság, de a börtönbe azóta sem vonult be. Hasonló bűncselekmények miatt több ügye is folyamatban van. Elfogásakor hamis, más névre szóló, szlovák papírok voltak nála.
Bűntársa a Győrújbaráton elfogott 28 éves P. Róbert, akit korábban négy év börtönbüntetésre ítélt a bíróság visszaélés kábítószerrel bűncselekmény miatt.
A harmadik gyanúsított a 40 éves budapesti Sz. Lajos, aki a közbeékelt cégekben tevékenykedett. A Kisalföld információja szerint a férfi korábban az NB I-ben focizott, s a Ferencvárosban is rúgta a labdát.

Amennyiben a bíróság úgy ítéli meg, a gyanúsítottak bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt akár 20 év szabadságvesztéssel is büntethetők.