A Czakó Termelői Piacz és a Mastercard bejelentették, hogy közösen dolgoznak azon, hogy a piac vásárlói valamennyi árusnál fizethessenek elektronikus módon, legyen az azonnali átutalás, QR-kódos, mobil-vagy hagyományos bankkártyás fizetés.
„Azért is indítottuk el Doppio nevű infrastruktúra fejlesztési programunkat, hogy a régi, robosztus POS terminálok helyett olyan megoldásokat adjunk a kiskereskedők kezébe, amelyek jól beilleszthetők a napi munkavégzésükbe. Ma már számos mPOS eszköz vált elérhetővé, de a Telefonterminál megoldásnak köszönhetően akár egy Android típusú okostelefon vagy tablet is alkalmassá tehető kártyás fizetések fogadására” – mondta Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója.
A Telefonterminál használatához a kereskedőnek egy alkalmazást kell letöltenie a saját mobiltelefonjára, és néhány perc alatt az eszköz készen is áll a digitális fizetések fogadására. A vásárlóknak tehát elég a kereskedő okostelefonjához érinteni kártyájukat, mobiljukat vagy más fizetésre alkalmas eszközüket. A Telefonterminál kifejezetten a szolgáltatók és kisvállalkozások számára kínál gyors és költségkímélő megoldást, hiszen egyszerűen implementálható és nincs külön eszköz igénye sem.
„Az elsők között voltam, akik letölthették és élesben használhatták ezt az alkalmazást. Gyakori kérdés nálam, hogy lehet-e kártyával fizetni. Miután elhangzik, hogy igen, a vevő tekintete elkezdi fürkészni, hogy hol van a pulton az eszköz, amihez a bankkártyáját, óráját vagy a telefonját érintheti. A telefonom a terminál! – jelzem nekik, miközben kezemben tartom a készüléket. Egyre többen készpénzmentesek, így nekem egyre kevesebb aprópénzzel kell készülnöm a reggelekre - mondta Csáki Miklós, a Csakis Alma Manufaktúra vezetője.

„Szombatonként és vasárnaponként más-más termelők jönnek el a Tabán legöregebb vincellérházába. Nem csak nekünk, termelőinknek is fontos a tudatos, fenntartható táplálkozás, a lekváros/szörpös üvegeket, tojásdobozokat visszaveszik termelőink és új Czakó Piaczos vászon táskáink is gyártás alatt vannak. Termelőink is észrevették, hogy ha mindig ilyen kívánatos termékekkel jönnek, csak segítenek vásárlóiknak, ha kártyaolvasó terminált is beüzemelnek. Ahol ez még nem valósult meg, ott több helyen az átutalás működik” – mondta Várady Luca, Czakó Termelői Piacz vezetője.
A legtöbb kereskedő elmondása szerint az is nagy segítség, hogy az ő oldalukon sincs nagy címletekkel való bajlódás és visszaadási probléma, valamint gyorsabban halad a sor, ami mindig kritikus kérdés szombat-vasárnap délelőttönként. A Czakó Piaczon 90 százalék azon eladók aránya, akik elfogadnak valamilyen elektronikus fizetést, a cél pedig az, hogy idővel akár készpénz nélkül intézhessük a teljes bevásárlást.


