hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. május. 07., péntek - Gizella.
hirdetés

Digitlis lapszám

Már digitálisan is olvasható a Store Insider decemberi száma!

Nehéz évet zártunk, mindenkinél felborult a szokásos papírforma. A váratlan helyzet újfajta megoldásokat igényelt és hozott is a cégek, munkavállalók számára. Az idén még inkább felértékelődött az együttműködés szerepe.   Szokásunkhoz híven a decemberi lapszámunkban is igyekeztünk minél több információt gyűjteni a hazai és külföldi piacokról. Bízunk benne, hogy cikkeink hasznosak lehetnek az ön számára is.  

hirdetés

Tallózás a tartalomból:

  • A Master Good egy igen nagy lépéssel indította az évet, a Sága felvásárlásával. Nem várt fordulatként azonban közbe jött a koronavírus járvány. Hogyan sikerült mégis megvalósítaniuk az előzetes terveiket a nehezített pályán? Többek között erről beszélgettünk id. Bárány Lászlóval és fiaival, Bárány Lászlóval és Bárány Péterrel a:
        
"Mi nem álmodozunk, hanem bátran és gyorsan döntünk"! című írásunkban. Nagyon tanulságos példája a családi összefogásnak. 

  • Melyek ma az élelmiszeripar nagy kihívásai? Mik mozgatják a területet a technológiai fejlődésben, és miért marad el ezen a téren az ipar 4.0-ás forradalom? Ezekkel és a témához kapcsolódó egyéb aktuális problémákkal kapcsolatban dr. Sebők András, a Campden BRI Magyarország cégvezetője fejtette ki véleményét a Store Insidernek az "Ipar 4.0-ás technológiai áttörésre várunk" című cikkünkben.

  • "Megmenthető-e a karácsony? – Járvány és bevásárlóközpontok" címmel Balatoni Juditot, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének főtitkárát kérdeztük, hogyan látják ők, miként írta, írja át a szokatlan helyzet a karácsonyi üzletmenetet. 

  • Az idén óriási robbanás tapasztalható az online kereskedelemben. Aki eddig nem gondolkodott ebben a platformban, az is kénytelen volt szembesülni ezzel, és lépéseket tenni az e-kereskedelem irányába. "Mi befolyásolja a vásárló döntését online?" Mik azok a K.O. kritériumok, amiket nagy ívben kerülni kell, ha hatékonyan szeretnének online értékesíteni? Hasznos, gyakorlatias tanácsokat olvashatnak Bokor Rita kereskedelmi szakértő tollából.

  • Az idén bebizonyosodott, egyedül nem megy. Az összefogás, a kölcsönös egymásra figyelés előbbre visz. Ezt pedig jelentősen könnyítheti a fenntarthatóbb szemlélet. A tavalyihoz hasonlóan idén is elkészítettük 

  • Fenntarthatósági mellékletünket "Idén ezt tettük a bolygónkért, a környezetünkért!" címmel. 

Benne: 
Márta Irén interjú: "Élvezzen versenyelőnyt az, aki fenntarthatóan működik"
A BCSDH ajánlásai öt fontos területre: 1. Klímaváltozás 2. fenntartható életmód 3. Foglalkoztatás 4. Víz 5. Élelmezés és természet
Best practice: Cégek példák, megoldások, amiket érdemes tanulmányozni.
 
 
Jó olvasást, az ünnepekre pedig nyugodt pihenést, boldog karácsonyt és az ideinél nyugodtabb évet kívánunk!

A Store Insider csapata

Kattintson az alábbi gombok egyikére!

 

  • A Megnyitás gombbal átlapozhatja most,
  • a Letöltés gombbal elmentheti a kiadványt a saját gépére, hogy bármikor átolvashassa.

 

A PDF megjelenítéséhez be kell jelentkeznie az oldalra!
(forrás: Store Insider)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Az élet megállt ugyan, de a toborzás nem: bizonyos ágazatokban ugyanúgy kellett a munkaerő, a kampányok, kiválasztások és interjúk ugyanúgy folytak tovább az elmúlt egy évben is, mégis rengeteg dolog változott. Ennek tanulságait foglaljuk össze május 20-án!

Várjuk a legjobb tartalomalapú megoldásaitokat a Content+Marketing versenyünkre és influencer kampányaitokat az INFLU-ra! Nevezési határidő: 2021. május 21.