hirdetés
hirdetés
2021. május. 11., kedd - Ferenc.
hirdetés

Édesipar

Egerben bővíti kapacitását a Stühmer Kft.

Kormányzati támogatással hajt végre Egerben jelentős kapacitásbővítő beruházást az édesipari termékeket gyártó Stühmer Kft. - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a cég Heves megyei székhelyén, Makláron, a program támogatási oklevél-átadó ünnepségén.

hirdetés

Szijjártó Péter aláhúzta: a fejlesztés nem csupán a cég eddigi munkahelyeinek megőrzését, de a munkavállalói létszám 100 fölé növelését is lehetővé teszi. A 300 millió forintos beruházáshoz a kormány 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt - tette hozzá.

Ennek nyomán a Stühmer a kézműves bonbonok gyártókapacitását háromszorosára, míg a cukrászsüteményekét duplájára növeli, amivel megteremti annak feltételeit, hogy az eddig Európában és a tengeren túl elért sikerei után "a keleti piacokat is sikerüljön bevennie" - fogalmazott a miniszter.

Csóll Péter, a Stühmer Kft. ügyvezetője arról beszélt: a társaság ma már több mint 150 terméket gyárt és az ország négy településén - Budapesten, Egerben, Gyöngyösön és Makláron - 7 exkluzív márkaboltot üzemeltet. Maklári székhelyén emellett cukrászüzemet és kézműves fagylaltozót is működtet - tette hozzá.

A kép illusztráció (Forrás: 123rf)

Kiemelte: a támogatás segítségével megvalósuló egri fejlesztés mintegy 10 százalékos - 10-12 fős - létszámbővítésre teremt lehetőséget. Egyúttal a gyártókapacitás bővítése mellett a kézműves bonbonok szegmensén belül új termékcsoport bevezetését teszi lehetővé.

A nyilvános cégadatok szerint a 2004-ben alapított Stühmer Kft. 2019-ben 95 alkalmazottal 2,5 milliárd forint nettó árbevételt értel.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés
ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Itt a Store Insider új podcast rovata! Április 22-én startoltunk a #PályázzaProFuturával; a sorozat első része a pályázati lehetőségeket járja körül. A műsor epizódjai hasznos segítséget nyújtanak minden olyan élelmiszeripari, FMCG-szereplőnek, amely plusz forrásokat keres, illetve szeretne elcsípni egy szeletet a következő hónapokban megjelenő, nagyságrendileg hatszázmil­liárd forint értékű új kiírásokból.

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Az élet megállt ugyan, de a toborzás nem: bizonyos ágazatokban ugyanúgy kellett a munkaerő, a kampányok, kiválasztások és interjúk ugyanúgy folytak tovább az elmúlt egy évben is, mégis rengeteg dolog változott. Ennek tanulságait foglaljuk össze május 20-án!

Várjuk a legjobb tartalomalapú megoldásaitokat a Content+Marketing versenyünkre és influencer kampányaitokat az INFLU-ra! Nevezési határidő: 2021. május 21.

Olyan szolgáltatókat kértünk fel előadónak, akik elevator pitchszerűen, max. 10 percben válaszolnak az alábbi kérdésre: „Te most miben tudnád segíteni egy HR-es munkáját?”