hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. május. 09., vasárnap - Gergely.
hirdetés

Egy vállalkozó családé az Év embere díj Szabolcsban

Egy baromfitenyésztéssel foglalkozó vállalkozó család érdemelte ki az Év embere díjat 2013-ban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

hirdetés

Máthé Csaba, a díjat odaítélő testület vezetője az MTI-nek kedden elmondta: a díjat Bárány László és két fia, László és Péter kapja, akik a kisvárdai Master Good Cégcsoport tulajdonosai.

A baromfitenyésztéssel, keltetéssel, hízlalással és feldolgozással, illetve takarmánytermeltetéssel foglalkozó cégcsoport az ágazat piacvezetője. Tavaly a nettó árbevétele több, mint 27 milliárd forint volt, amit az idén várhatóan meghaladnak.
   
A cégcsoport 2014-ben ünnepli alapításának 20. évfordulóját. Kisvárdai üzeme Közép-Európa legnagyobb kapacitású vágóhelye, a magyarországi baromfitermékek közel 30 százaléka kerül ki onnan. A feldolgozott csirkék 90 százalékát a saját telepeiken nevelik, s heti 600 ezer baromfit vágnak le és dolgoznak fel.
   
A Bárány-család Magyarország legrégibb baromfitenyésztő dinasztiájának számít, 100 éve, négy generációra kiterjedően foglalkoznak a szárnyasok nevelésével. A tradíciót elindító első generáció tagjai a Széchenyi grófok uradalmi baromfitenyésztői voltak.

A vállalkozók a díjat jövő márciusban egy borbálon veszik át.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Az élet megállt ugyan, de a toborzás nem: bizonyos ágazatokban ugyanúgy kellett a munkaerő, a kampányok, kiválasztások és interjúk ugyanúgy folytak tovább az elmúlt egy évben is, mégis rengeteg dolog változott. Ennek tanulságait foglaljuk össze május 20-án!

Várjuk a legjobb tartalomalapú megoldásaitokat a Content+Marketing versenyünkre és influencer kampányaitokat az INFLU-ra! Nevezési határidő: 2021. május 21.