A szocialista politikus szorgalmazta, hogy az újonnan csatlakozott tagállamoknak egyenlő elbánás járjon az új agrártámogatási rendszerre való átálláskor.
A SAPS-ot, vagyis az egységes területalapú támogatási rendszert alkalmazó tíz tagállam – köztük Magyarország – esetében az eddigi kiegészítő nemzeti támogatások nem számítanának bele az új támogatási jogosultságok kiszámításába. Míg az SPS-t, vagyis összevont gazdaságtámogatási rendszert alkalmazó többi tagállam átviheti mostani jogosítványait. Ez is bizonyítja mennyire fontos lett volna, ha Magyarország áttér az SPS-re,
amelyet a korábbi szocialista kormány javasolt. Tabajdi Csaba a diszkriminatív intézkedéssel kapcsolatban elmondta, hogy „a szabályozás jelenlegi tervezete számottevő hátrányt jelentene az új tagállamok számára, valamint kedvezőtlen lenne az eddig kiegészítő nemzeti támogatásban részesülő ágazatokra nézve. Magyarország esetében a hízottbika-tartás, a tejtermelés, az anyatehén-tartás, a külterjes termelésre ösztönző szarvasmarha-tartás, az anyajuh-tartás, a dohány termesztése, a héjas gyümölcsűek termesztése, az energetikai célú lágy és fás szárú növények termesztése szenvedne jelentős hátrányt. Az Európai Parlamentben új tagállami összefogást kezdeményeztem a javaslat támogatására.”
Az Európai Bizottság tavaly októberben hozta nyilvánosságra a 2013 utáni KAP-ra vonatkozó javaslatait. Azóta az európai agrártársadalom figyelme az Európai Parlamentre irányul, amelynek együttdöntési jogköre van a KAP jövőjének meghatározásában. A Közös Agrárpolitika reformját értékelve a szocialisták brüsszeli vezetője kiemelte: „a jelen pénzügyi feltételrendszer mellett a Magyarországnak szánt közvetlen kifizetések csak kis mértékben csökkennek 2014-től. Ez viszonylagosan kedvező fejlemény hazánk számára, mivel a korábban körvonalazódó forgatókönyvek alapján a magyar mezőgazdaság sokkal kevesebb uniós támogatást kapott volna. Ez a szám azonban még nem végleges, mivel a 2014-2020 közötti költségvetés vitája még hátra van. Reméljük, hogy nem csökken a Közös Agrárpolitika uniós költségvetése.”

