Becsült olvasási idő: 2 perc
Egykulcsos lehet az élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Amennyiben a parlament elfogadja Lázár János javaslatát, minden boltnak a forgalomtól függően azonos kulccsal kell befizetnie az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat.

A jelenlegi, de Brüsszel által felfüggesztett rendszer sávos terhet ró a boltokra. Évi 300 milliárd forintos bevételig 0,1 százalékos a kulcs, felette hatszázalékos. Ez főként a külföldi láncokat, az Auchant, a Tescót és a Spart sújtotta milliárdos nagyságrendben, jól jártak a szabályozással a kisebb, hazai hálózatok, ami felvetette a tiltott állami támogatás gyanúját. A parlamentnek benyújtott törvényjavaslatban azt írták, hogy a vizsgálat lezárása érdekében indokolt a bizottság felvetései alapján változtatni.

Utólag is fizethetnek

A Lázár János jegyezte módosítás egységesen 0,1 százalékos díjfizetési kötelezettséget léptetne életbe, és ezt teljesítenie kellene azoknak az eddig mentesített társaságoknak is, amelyek bevétele nem éri el az évi nettó 500 millió forintot. A mikro- és kisvállalkozások továbbra is választhatják az átalányfizetést. Az eddig felmentetteknek utólag már 2015-re is be kell fizetniük a díjat, ha az új törvény hatályba lép - olvasható a napilapban.

A Piac&Profit beszámolója szerint a javaslat egyértelműsíti, hogy a felügyeleti díj számításánál a megelőző naptári év árbevételét (magánszemélyek esetében bevételét) kell alapul venni. A javaslat a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba és átmeneti rendelkezést tartalmaz a 2015. évben érintett bevallókra. (Korábban kompromisszumos javaslatról is volt szó.)

A tervezet átmeneti rendelkezései szerint, akik a 2015. évi bevallás során a 0 százalékos díjmérték alá estek, vagy a javaslat szerinti más módosítás miatt változik bevallási, befizetési kötelezettségük. A javaslat a változás miatt – megfelelő átmeneti idővel – biztosítja a helyesbítő bevallás lehetőségét. A korábbi 0 százalékos mérték alá eső vállalkozások döntő többsége mikro-vállalkozásnak minősül, ezért a tervezet a számukra a törvényben biztosított, kapcsolódó nyilvántartás vezetése nélküli, egyszerűsített átalányösszegű felügyeleti díj befizetésére ad lehetőséget.

Amint az a Piac&Profit cikkében olvasható, az ügy háttere, hogy az Európai Bizottság két főigazgatósága (Versenypolitikai, illetve Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóság) is vizsgálatot folytat az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény 2015. január 1-jétől hatályos módosítása, azaz a kereskedelmi szektorban a napi fogyasztási cikkek értékesítése esetében progresszívan változó, úgynevezett sávos élelmiszerlánc-felügyleti díj kapcsán. Mint azt a Piac&Profit korábban megírta, a szakértők által különadónak minősített élelmiszerlánc-felügyeleti díj ügyében az Európai Bizottság hivatalos, úgynevezett mélyreható vizsgálatot indított és a testület a progresszív kulcsok használatát is megtiltotta.