„Egyszerűen szeretem, hogy néha valami nem azonnal történik”
Az embereket, kollégákat leginkább a szokásaikon, az általuk kedvelt dolgokon keresztül lehet igazán megismerni. Nyári lapszámunkban ezt teljes egészében igazolja Major Bianka, a Wolt Ausztriárt, Magyarországért és Szlovéniáért felelős kommunikációs menedzserének szubjektív bemutatkozása.
5 dolog, ami nincs a névjegykártyámon
2026 nyarán Major Bianka, a Wolt Ausztriáért, Magyarországért és Szlovéniáért felelős kommunikációs menedzsere mutatja be névjegykártyáját, és enged betekintést mindennapjaiba. Bianka a digitalizáció, csúcsminőségű szoftverek és applikációk pörgetik munkája révén a mindennapjait, szabadidejét viszont számos módon áthatja az analóg életérzés a maga tökéletlenségével. Ahogy Bianka írja, ez nem nosztalgia, hanem – úgy tűnik –, éppen az analóg dolgok kiszámíthatatlansága hozza meg számára a tökéletes kikapcsolódást. És elhisszük neki.
NÉVJEGY:
MAJOR BIANKA A Wolt Ausztriáért, Magyarországért és Szlovéniáért felelős kommunikációs menedzsere
MUNKAKÖRI FELADATAI: A Wolt vállalati kommunikációjának és PR-tevékenységének irányítása Ausztriában, Magyarországon és Szlovéniában.
LEGNAGYOBB KIHÍVÁS: Megtalálni azokat a történeteket, amelyek egyszerre érdekesek az újságíróknak, értékesek a vállalatnak és relevánsak az embereknek.
AMIRE A LEGBÜSZKÉBB: Arra, hogy még mindig nem nőttem ki a kíváncsiságomat.
ISKOLAI VÉGZETTSÉG: Egyetem, kommunikáció- és médiatudomány mesterszak
NYELVISMERET: Magyar, angol, portugál
EGY Lemezek
Az első lemezemet 12 évesen egy gyulai bolhapiacon vettem az édesapámmal. A The Rolling Stones Tattoo You-ja volt az – kizárólag azért, mert tetszett a borító. Nem ez volt életem legmegalapozottabb döntése, de utólag egészen jól öregedett. Azóta szépen, lassan nő a gyűjteményem, köztük igazi különlegességekkel is: a tripla lemezes Radiohead OK Computere mellett ott van Patti Smith Horses albumának 50. évfordulós kiadása is. Utazás közben szinte ösztönösen keresem a helyi lemezboltokat: New Yorkban a For The Recordot, Amszterdamban a Circo Recordst, Bécsben a Substance Record Store-t, míg itthon a Wave Records a törzshelyem. Van, aki hűtőmágnest hoz haza egy utazásról, én inkább egy lemezt. És hűtőmágnest. Nekem egy város karakteréhez ugyanúgy hozzátartoznak a lemezboltjai, mint a múzeumai vagy a kávézói.
KETTŐ Lisszabon
Amikor felmondtam a berlini munkahelyemen – az N26 fintech cég globális kommunikációs csapatában dolgoztam –, tartottam egy hónap szünetet, és teljesen spontán Lisszabonban kötöttem ki. Eredetileg egy hónap pihenést terveztem. A harmadik naptól már egy intenzív portugál nyelvtanfolyamon ültem egy hónapon keresztül napi négy órában. A portugál nyelv, a fado, a lehetetlen macskakövek és az emberek végül teljesen beszippantottak. Azóta minden évben visszatérek, heti két órában ma is portugálul tanulok, és ha valaki azt mondja, hogy a legjobb pastel de nata Belémben van, teljesen őszintén kikérem magamnak.
HÁROM (Női) sport
Gyerekként fociztam és kézilabdáztam, ma pedig a tenisz, a Forma–1 és főleg a női labdarúgás kapcsol ki a tévé előtt. Jólesik látni, ahogy a női sport évről évre egyre több embert mozgat meg: minden telt házas stadion egy újabb bizonyíték arra, hogy egyre több kislány nő fel úgy, hogy eszébe sem jut megkérdőjelezni, van-e helye a pályán. Életem egyik legnagyobb élménye az volt, hogy a helyszínen szurkolhattam végig kedvenc csapatom, az Arsenal női csapatának Bajnokok Ligája-győzelmét a Barcelona ellen. A londoniak óriási meglepetésre nyertek – a fogadóirodáknál közel tízszeres odds volt rájuk. Az pedig már csak hab a tortán, hogy mindez Lisszabonban történt.
NÉGY Kávé
A kávé iránti rajongásom odáig fajult, hogy még tetoválásom is van róla (egy kotyogós a jobb bicepszemen), augusztusban pedig elvégzem a Madal Barista Akadémia képzését. A jó kávéban pont azt szeretem, hogy néhány gramm, pár másodperc vagy néhány fok hőmérséklet is teljesen meg tudja változtatni a végeredményt. Kicsit bosszantó, de leginkább lenyűgöző.
ÖT Analóg életérzés
Valamiért különösen közel állnak hozzám azok a dolgok, amelyeket nem lehet siettetni. Egy bakelitlemez (lásd fent), amit a legjobb résznél meg kell fordítani. Egy analóg fényképezőgép, ami nem árulja el, hogy egy egész tekercsen keresztül véletlenül végig a hüvelykujjamat fotóztam-e. Vagy egy kávé (szintén lásd fent), aminek elkészítése tovább tart, mint maga az ivás. Ez nem nosztalgia. Nem feltétlenül vágyom vissza a betárcsázós internet vagy a kazettás magnók korába. Egyszerűen szeretem, hogy néha valami nem azonnal történik. Hogy nem tökéletes. Hogy nem lehet azonnal kijavítani vagy újra megcsinálni. És főleg, hogy nem kerül fel öt percen belül az internetre.
