Újabb féléves jelentésében ismertette legfrissebb eredményeit és fejlesztéseit a Magyar Élelmiszerbank Egyesület – derül ki a szervezet közleményéből. Az év első hat hónapjában 4668 tonna, összesen 8,6 milliárd forint értékű élelmiszert juttattak el rászorulókhoz, 144 vállalattól és intézménytől, illetve a tavaszi áruházi gyűjtések során a vásárlók felajánlásaiból. Az adományokból összesen 204 ezer ember részesült.
Új logisztikai modellek: futárszolgálat és digitális applikáció
Az Élelmiszerbank egyik kiemelt fejlesztése a futárszolgálatos mentés, amely a Wolt futáraival együttműködve működik. A kisebb mennyiségű (5-30 kg-os) ételfeleslegeket akár 30 percen belül elszállítják a közeli intézményekbe, például családok átmeneti otthonába vagy hajléktalanszállókra. Ehhez saját diszpécserközpontot is működtetnek. A futáros mentésben eddig több mint 40 ezer adag ételt sikerült megmenteni.
A másik újítás a Food For Free applikáció, amely lehetővé teszi, hogy a megmaradt ételek közvetlenül a rászorulókhoz kerüljenek. A rendszer zárt, csak az Élelmiszerbank partnerszervezetei által ellátott nélkülözők férhetnek hozzá. Az alkalmazáson keresztül eddig 20 ezer csomagot osztottak ki.
Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke hangsúlyozta: a szervezet jelenleg további adományozókat keres: szállodákat, menüztető éttermeket, pékségeket vagy rendezvényszervezőket, akik nyitottak lennének a csatlakozásra, akár kisebb mennyiségű étel felajánlásával is.
Non-food mentés is egyre jelentősebb
Az Élelmiszerbank non-food adományokat is fogad: háztartási vegyi árut, papír-írószert, ruhát, műszaki cikkeket, sőt informatikai eszközöket is. Ez utóbbiaknál kiemelt szempont a megbízhatóság, az adattörlés és a felújítás – ebben már stabil partnerséggel rendelkeznek.
A szervezet várja azokat a cégeket, amelyek szívesen csatlakoznának non-food adományozóként is – például IT eszközökkel, irodai berendezésekkel vagy egyéb hasznos termékekkel.
Cseh Balázzsal, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnökével készült interjúnk a Store Insider májusi számában olvasható.


