hero
Store Insider 2022. május 27. 14:26
Élesednek a fogyasztókat védő új szabályok
Május 28-tól életbe lépnek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok törvényi szabályozásának új, az eddigieknél szigorúbb rendelkezései.

A Gazdasági Versenyhivatal mind a fogyasztókat, mind a piaci szereplőket aktívan segítette a megfelelő felkészülésben.

Uniós szintű fogyasztóvédelmi változások következményeként 2022. május 28-tól hazánkban is szigorúbb rendelkezések lépnek életbe a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok törvényi szabályozásában. A jogszabályi változások – a határidővel egyetemben – csaknem másfél éve, 2020 decembere óta ismertek a hazai vállalkozások számára. 

A kereskedőknek így elegendő idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy kereskedelmi gyakorlataikat a holnap hatályba lépő rendelkezésekhez igazítsák. A cégek azonban nem csupán a jogszabályszövegekre hagyatkozhattak a felkészülés során: a nemzeti versenyhatóság célzott kommunikációval, előadások tartásával, illetve a szigorodó elvárásokat közérthetően összefoglaló tájékoztatóval segítette a piacok szereplőit.

 A Versenyhivatal mellett a kormány is kiadott egy árképzési útmutatót, ami a változásokkal kapcsolatos egyes gyakorlati tudnivalókra fókuszál.

A holnaptól életbe lépő szabályok az eddigieknél erősebben védik a fogyasztók érdekeit többek között az akciós árak feltüntetése, illetve a vásárlói értékelések és fogyasztói vélemények megjelenítésének terén.