hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
Elindult az ünnepi sertéshúsfogyasztás-ösztönző kampány
A nehéz gazdasági körülmények miatt a hazai sertéságazatnak most különösen sokat számít a támogatás.

Az ünnepek közeledtével az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum (AMC), továbbá a Magyar Húsiparosok Szövetsége a minőségi sertéshús fogyasztását népszerűsíti. Az „Ünnepeljünk malaccal” szlogen és az „Egy kiváló minőségű sertéshús minden ízében különleges” mottó alatt elindított kampány a sertéshús fogyasztásának növelését és az abból előállított termékek vásárlásának ösztönzését célozza.

Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára szerint az állam több ízben is igyekszik az élelmiszerágazat szereplőit a lehető legnagyobb mértékben segíteni. Az idei évben többek között a 18 milliárd forintos állatjóléti támogatás mellett, egy 2 milliárd forint értékű válságtámogatási csomaggal, valamint egy egyszeri, 2,5 milliárd forintos támogatással is segítették a sertéstartókat. 

Fotó: Agrármarketing Centrum

Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese kiemelte, talán még soha nem volt ekkora szükség az összefogásra, hiszen a gazdasági körülmények hatására a sertéstartók mellett a fogyasztók helyzete is jóval nehezebbé vált az utóbbi időben. Az energiaár-robbanás következtében fellépő általános inflációs nyomás keresleti sokkot idéz elő a fogyasztásban, amit mindannyian érzünk a saját bőrünkön. Ennek ellenére szép eredménynek könyvelhetjük el, hogy a magyar sertéshús visszakerült méltó helyére, a kampány tízéves időtartama alatt az egy főre jutó sertéshús fogyasztás 10 kilogrammal nőtt Magyarországon, a készítményekkel együtt mára eléri a 33 kg/fő/év értéket.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke hangsúlyozta, hogy jelenleg rendkívül nehéz helyzetben van a magyar sertéshús ágazat. Két vírus; a covid és az afrikai sertéspestis (ASP), majd az orosz-ukrán háború is szélsőséges hullámzást idéz elő a piacon, amellyel nehezíti a sertéstenyésztők és -feldolgozók életét. Többek között a takarmány és az energiahordozók árának növekedése nagyban megemelte az ágazat szereplőinek önköltségét, ezzel pedig a húsok, és húskészítmények árát is. Az elnök kiemelte, a karácsony közeledtével minden évben emelkedik a sertéshús fogyasztása, hiszen az ünnepi asztal elengedhetetlen kelléke hosszú idő óta. Arra kérte a fogyasztókat, hogy a nehézségek ellenére idén is keressék a megbízható forrásból érkező, kiváló minőségben előállított magyar sertéshúst és készítményeket, ezzel is segítve az ágazatot.