Becsült olvasási idő: 1 perc
„Elkötelezetten a környezetért” díjakat nyert Csányi Sándor cége

„Elkötelezetten a környezetért” elnevezésű díjakat nyert a közelmúltban a Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató tulajdonában lévő nádudvari KITE Zrt. – számol be az agrárszektor.hu. A hazai agrárintegrátori piacot vezető cég tájékoztatója szerint e díjakkal egyedül a KITE-t tüntették ki nem csak Magyarországon, hanem az egész EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) szektorban is.

A KITE Zrt. első alkalommal nyújtott be idén pályázatot az Environmental Respect Awards nemzetközi programra, az elnyert díjakat pedig Magyarországon a közelmúltban adták át – közölte a társaság. A cég tájékoztatása szerint nem csak az EMEA szektor regionális „Elkötelezetten a környezetért” díját hozták el, hanem a magasabb elismeréssel járó EMEA „Elkötelezetten a környezetért” Tiszteletbeli Nagykövete címet is ők érdemelték ki értékesítési politikájukkal. Mintegy 290 résztvevő értékesítő közül választották ki a KITE-t.

A program abból a célból jött létre, hogy felhívja a figyelmet az agrokemikáliák forgalmazása során a jó termékkövetésre, a kereskedőket és viszonteladókat biztonságos üzleti gyakorlatra ösztönözze és elősegítse a környezettudatos felhasználás terjedését. Emellett a programmal elismerik azokat a műtrágya- és növényvédőszer-kereskedőket, akik a környezet védelme mellett környezettudatos módon folytatják üzleti tevékenységüket. A kezdeményezést 27 éve indította útjára két szakmaközi, nemzetközi szervezet az AgriBusiness Global és a CropLife, a Meister Media Worldwide közreműködésével, valamint a DuPont támogatásával.