„Nagyon hálás vagyok azért, hogy minden nehézség ellenére idén meg lesz tartva a Coop Rally” – emelte ki az Agrárminisztériumban megtartott sajtótájékoztatón Dr. Nagy István agrárminiszter, aki a rendezvény hagyományainak és a korábbi éveknek megfelelően idén is elvállalta a verseny fővédnöki szerepét. „A Coop Rally összehozza a termelőt és a vásárlót. A magyar gazdák sorsa a vásárló kezében van, a tudatos vásárlás, illetve annak népszerűsítése ezért kiemelt szereppel bír” – emelte ki. Hozzátette: a tudatosság egyre inkább a hazai, biztonságos és ízletes termékek iránti keresletnek kedvez. A vásárlók azonban csak úgy tudnak megalapozottan dönteni, ha a termékekről elegendő információ áll rendelkezésre. „Köszönöm, hogy a Coop üzletlánc támogatja a kormányzat törekvéseit, és növeli hazánkban a magyar termékek piacát, segíti a magyar termékek iránti kereslet növekedését, és ezzel is támogatja a magyar mezőgazdaság fejlődését” – hangsúlyozta az agrárminiszter.
Ott jártunk a Coop Rally első napjának öt állomásán:
- Start a Soós Tészta Kft. - nél – Vecsés egyben ünnepélyes megnyitó
Soós Zoltán 1981-ben alapította a Soós Tészta Kft.-t, amely mára a méltán híres magyar tésztaipar egyik legdinamikusabban fejlődő szereplőjévé vált. Az immáron négy évtizedes múltra visszatekintő vállalkozás folyamatos innovációinak köszönhetően korszerű, modern üzemi keretek között foglalkozik a tésztagyártással.
A 40. születésnapját ünneplő cég története során rengeteg változáson ment keresztül.
1999 - Új zöldmezős beruházás keretében megépült a vecsési tésztaüzem.
2004 - Átadták az új raktárházat, majd ezt követte a tojásfeldolgozó csarnok építése.
2005 - Bevezetésre került az IFS audit, az IFS rendszer működtetése további garancia a magas minőségű termék előállítására.
2017 - Egy új, nagyobb teljesítményű tojástörő gép került üzembe.
2019 - A generációváltás éve, hiszen a családi vállalkozásban Soós Zoltán lánya, Soós Barbara veszi át az ügyvezetői feladatok ellátását, Soós Brigitta pedig aktívan részt vesz az értékesítés irányításában kereskedelmi menedzserként.
2020 - A folyamatos korszerűsítés mellett, jelenleg négy olasz présgéppel és hat csomagológéppel, éves szinten közel 5 millió kg tésztát állít elő a cég.
2021- A csomagolási folyamatok modernizálása érdekében új kartonozó gépek kerülnek üzembe helyezésre.
A Soós Tészta termékskálája a tradicionális magyar konyha alapját képező népszerű formátumoktól a modern olasz konyhában mindennap használatos tésztafajtákig terjed. Továbbra is a 8 tojásos levesbetét kategória örvend a legnagyobb népszerűségnek, míg az egyszerűen nagyszerű ételek kedvelőinek, a 4 tojásos termékcsaládot ajánlják.
A Soós Tészta Kft. minőségpolitikájának elismeréseként a Magyar Parlamentben átvehette a „Magyar Termék Nagydíj” Dicsérő Oklevelét, valamint idén negyedik alkalommal nyerte el a Superbrands minősítést és immáron hétszer a Magyar Brands díjat.
- Partner In Pet Food Kft. – Bábolna
A Partner in Pet Food (PPF) egy innovatív, vezető európai állateledel-gyártó, amely több mint 600 ügyfélnek szállít 40 országban: kiskereskedelmi láncoknak, szupermarketeknek, kisállat-eledel szaküzleteknek és állatorvosoknak. A PPF a második legnagyobb kiskereskedelmi sajátmárkás nedves és száraztáp-gyártó Európában, amely kiváló minőségű macska- és kutyatápok széles választékát kínálja. A száraztáptól kezdve a konzerveken, az alutasakos és alutálkás eledeleken a félig nedves tápokon és a jutalomfalatokon át egészen a macskatejig. A PPF márkatermékeinek (PreVital, Bozita,Reno, Propesko) piaci részesedése is folyamatosan nő, és ez a trend várhatóan folytatódik.
A magyarországi szekhelyű, mintegy 2000 főt foglalkoztató PPF tíz országban tevékenykedik: Hollandiában,Franciaországban, Magyarországon, Csehországban, Szlovakiában, Lengyelországban, Romaniában, Nemetországban,Svédországban es Olaszországban. Europa-szerte műkodő tíz gyartóüzemével a PPF az egyedüli olyan piaci szereplő,amely integrált páneuropai gyártóhálózattal rendelkezik.
- Hétforrás Zrt. – Coop Szupermarket - Beled
A Hétforrás Zrt. jogelődjét 1949. évben alapította a Belkereskedelmi Miniszter, Vas Megyei Fűszer- és Édesség Kereskedelmi Nemzeti Vállalat néven, élelmiszerek nagykereskedelme céljából és azóta is ez a társaság foglalkozik a cégcsoporton belül az élelmiszerek és háztartási vegyiáruk nagykereskedelmével.
1998. évben a Hétforrás Zrt. megvásárolta a Duna Coop Kft-t, melyben 2003. évtől végzik – a régió Coop integrációjához tartozó – közel 500 bolt frisstermék áruutánpótlását.
A boltok mintegy 6.000 tartós élelmiszer és 2.000 friss élelmiszer cikkes választékból rendelhetnek a két nagykertől, amit 24-48 órán belüli szállítással teljesítenek. További mintegy 4.000 árucikk művi szállításos bolti áruutánpótlása is a Hétforrás Zrt. szervezésében történik.
Míg korábban az élelmiszerek nagykereskedelme volt a cégcsoport fő tevékenysége, mára a beruházásoknak, fejlesztéseknek köszönhetően egyre növekvőbb a súlya a bolti kiskereskedelemnek. Elsősorban átláthatósági szempontok miatt, ezt a tevékenységét szintén önálló társaságban (Harmadik Forrás-Coop Kft. néven) végzik a cégcsoporton belül.
Mint a Coop üzletlánc tagja a Harmadik Forrás-Coop Kft. több bolttípusban (Mini, ABC, Szuper) üzemel, melyből 46 saját üzemeltetésű üzlet, illetve a Forrás franchise programjának égisze alatt további 10 Coop logos bolt működik.
Beleden az üzlet teljeskörű felújítása során az eladótér 400 m2-re bővült és így lehetővé vált, hogy az új elrendezés, valamint korszerű boltberendezések alkalmazása élményszerűvé tegyék a vevőknek a bevásárlást. A 6.000 cikkelemre növelt választék a Coop üzletlánc merchandisingjén alapszik, amely a saját márkatermékek mellett a vevők által kedvelt szállítói brandeket preferálja, kiemelten is a napi friss termékkínálatot.
A Varga Pincészet az ötödik állomás az idei, 15. Coop Rally versenyen. Az időzítés tökéletes, az első nap utolsó helyszínén a gyönyörű környezet, a balatoni panoráma és a jéghideg pezsgőspriccek kitűnően oldják a versenydrukk okozta feszültséget!
- Sága Foods Baromfiipari Zrt. – Sárvár
A Sága 2020-tól a Master Good cégcsoport tagja. A Master Good mögött álló teljes vertikális integráció a biztosíték a magas minőségű szakmai munka folytatására és a minőségi alapanyagokkal történő ellátásra. A cégcsoport célkitűzése, hogy a magyar húskészítménypiacot - a Sága értékeinek megtartása mellett - magas minőségű, innovatív termékekkel újítsa meg.
Piackutatási adatai és vevői visszajelzése alapján a Sága márka fogyasztói megítélése évek óta rendkívül magas. A pozitív visszajelzések egyértelműen visszaigazolják, hogy termékeik kedveltek a fogyasztók körében.
A Sága Foods Zrt. több mint 100 éves múltjával Sárvár legrégibb munkáltatójának számít. Jelenleg 230 fős létszámmal, két üzemegységben biztosít munkalehetőséget a sárvári és környékbeli lakosoknak, kizárólag saját állományú foglalkoztatásban. Az üzemek 1, 2, illetve 3 műszakos munkarendben gyártanak a hét 5 napján. Munkáltatóként nagy büszkesége, hogy dolgozóik lojálisak (sokan több tízéve dolgoznak a vállalatnál). A márka, a piaci lehetőségek mellett a legfontosabb értékek között a kollégák szerepelnek. Tulajdonosi küldetés, hogy minden Ságás dolgozó fontosnak, megbecsültnek érezze magát. A cég nemcsak hosszú távú anyagi biztonságot, hanem folyamatos fejlődési lehetőséget is biztosít munkavállalóinak.
- Varga Pincészet Kft. – Badacsonytomaj
A Varga Pincészet az ötödik állomás az idei, 15. Coop Rally versenyen.
Borainak értékesítésénél a Varga Pincészet igyekszik minél nagyobb arányban visszaváltható, betétdíjas palackokat használni, ez 2020-ban mintegy 90%-ban sikerült is. A boltok polcain már sokaknak ismerős a prémium minőségű, egyedi megjelenésű 0,75 literes Varga palack, melynek 99-Ft-os betétdíja is jelzi mind az anyagi, mind a környezetvédelmi értékét. A kiugróan magas, 90%-os visszagyűjtési arány jól mutatja, hogy fogyasztók is aktívak a fenntartható jövő érdekében. A vendéglátás számára a 2000-es évek elején vezették be a 1,5 literes, csavarzáras Ház Bora betétdíjas rendszert. A két rendszerrel évente összesen 13,5 millió palackot és 2 millió darab papírkartont spórol a Varga Pincészet.
A Pincészetnél az idei nyár újdonsága a pezsgőspricc, ezt leginkább egy pezsgő alapú, gyümölcsökkel és fűszernövényekkel megbolondított prémium fröccshöz lehet hasonlítani. Alapjuk a két kifejezetten illatos és gyümölcsös fajtából, Irsai Olivérből és Pinot Noirból készített fehér és rozé pezsgőt. Ehhez kreáltak egy-egy receptúrát, melyek kiválóan alkalmazkodnak az aktuális trendekhez. Az Irsai pezsgőhöz lime-ot, bazsalikomot és körteszirupot, a rozé pezsgőhöz lime-ot, narancsot, mentát és görögdinnye szirupot ajánlanak.
Folytatjuk a második nappal!

