Becsült olvasási idő: 2 perc
Elsőként a vállalati honlapról tájékozódnak az újságírók

Kompetens nyilatkozó, könnyen értelmezhető illusztráció, gyors reakció, kapcsolattartás a közösségi oldalakon keresztül is – többek között ezek szerepelnek az újságírók kívánságlistáján, amikor egy-egy történés feldolgozásáról van szó.

A leggyakoribb információforrás 2010-hez hasonlóan a vállalati honlap, emellett a válaszadók sok esetben fordulnak közvetlenül a céghez, keresnek az adott vállalattól független forrásokat vagy kérdezik meg a cég pr ügynökségét.
„A gyors és korrekt tájékoztatás érdekében ezért érdemes a sajtóközlemény kiküldése előtt összegyűjteni a legfontosabb háttér-információkat – például egy gazdasági téma esetében érdekes lehet a vállalat bevétele, alkalmazottainak száma vagy piaci részesedése –, emellett ki kell jelölni a nyilatkozó személyét is” – mondta el Kozarek Andrea, a SAKKOM Interaktív szakmai igazgatója.

A közösségi felületek is népszerűek

Az újságírókkal való kapcsolattartásban a közösségi felületek is szerepet játszanak: a sajtó munkatársainak fele használja információszerzésre a hasonló felületeket, közülük minden harmadik rendszeresen. A vállalati blogokon pedig a megkérdezettek 37 százaléka szokott legalább alkalmanként háttér-információkat keresni.

Kell a nyilatkozó!

Azt, hogy mennyire fontos a vállalatok számára egy nyilatkozatképes szakértő kijelölése, az is igazolja, hogy a sajtóközlemény után az interjú a második legnépszerűbb tájékoztatási forma az újságírók körében. A SAKKOM felmérésének eredményei szerint személyes beszélgetéskor a legfontosabb, hogy a nyilatkozó tökéletesen ismerje az adott projektet – ezt a megkérdezettek 95 százaléka tartja fontosnak –, ezt szorosan követi a piaci tájékozottság és a készséges hozzáállás. Az interjúalany beosztása már csak a válaszadók fele számára bír jelentőséggel. Bár a nyilatkozó megjelenése került az utolsó helyre, mégis érdekes, hogy minden ötödik újságíró ezt a szempontot is fontosnak találta.
„A hírverseny és az aktualitás megőrzése miatt emellett arra is ügyelni kell, hogy a cég szakértője rövid időn belül rendelkezésre álljon az újságírók számára” – tette hozzá Kozarek Andrea.

Kép, grafika, illusztráció

Bevett gyakorlat, hogy a cégek és pr ügynökségek képet is küldenek a sajtóközlemények mellé: a sajtó munkatársainak 49 százaléka rendszeresen, 44 százaléka pedig ritkán kap illusztrációkat is. A felmérés arra is rámutat, hogy a vállalatoknak érdemes ezt a szokást követniük, hiszen a megkérdezett újságírók 50 százaléka gyakran, további 37 százaléka pedig legalább alkalmanként fel is használja a kapott képeket a cikk leközlésekor.