Becsült olvasási idő: 1 perc
Nem tűnt el az Electro World vezérigazgatója (Helyreigazítás)

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) azt fontolgatja, hogy felszámolási eljárást indít az Electro World ellen – a közölte az érdekképviselet az MTI-vel.

electroA KASZ szerint mára már egy sem maradt az Electro World áruházakból, és a sorra bezáró üzletek miatt megszűntek a munkahelyek. Eltűnt a cég vezérigazgatója, a dolgozók fizetés és végkielégítés nélkül maradtak, de a munkaviszony megszüntetésének keretei is rendezetlenek – hangsúlyozza az érdekképviselet. Az Electro World Kft. februárban kért csővédelmet, de a Fővárosiclosed Bíróság illetékesség hiányában elutasította ezt. A társaság a döntést megfellebbezte az ítélőtáblánál.

Az állítólag "eltűnt" Nagy Károly András vezérigazgató szerkesztőségünkhöz a következő levelet juttatta el: Az MTI híradása alapján, "pénteken megjelent írásukat, miszerint eltűntem, kérem haladéktalanul helyesbíteni, mert nem felel meg a valóságnak. Ráadásul a szövegkörnyezet félreérthetően azt sugallja, hogy a dolgozók fizetésével tűntem el. Nem tűntem el, továbbra is irányítom a cégcsoport ügyeit, a vezető munkatársak is a helyükön vannak. Tervszerűen folyik a bezárt áruházak kiürítése és átadása.

Tény, hogy nem voltam hajlandó egyes szakszervezeti megbízottakat előnyben részesíteni, kérésükre fizetésüket megemelni, illetve engedélyezni, hogy árucikkeket vihessenek haza.

Természetesen tudom, hogy a valótlan állítás a szakszervezettől ered, de itt is hangsúlyozom, hogy a KASZ illetékesével is volt levélváltásunk, (amelyben nem a dolgozók helyzetéért fejezik ki aggodalmukat, hanem a szakszervezeti díjak átutalására szólítanak fel(!), a bizalmival pedig többször beszéltem telefonon is, akit korábban mindig meghívtam a vezetői értekezletekre, de csak 2 alkalommal jött el. Az említett levelüket, amelyet csütörtök 17:11-kor küldtek, péntek délelőtt meg is válaszoltam."