A NAK emlékeztetett: a 2017-es szezont megelőző egyeztetésen elhangzott: az irreálisan alacsony fogyasztói ár a szezon elején elfogadhatatlan a termelők számára, hiszen jóval magasabb a dinnye bekerülési költsége. A fogyasztói árakat látva ezt eddig minden áruházlánc tiszteletben is tartotta. A NAK (különösképpen a Tesco tavalyi hasonló akciója után) értetlenül látja és indokolatlannak tartja a lánc héten megjelent magyar görögdinnye esetében alkalmazott árképzési gyakorlatát. A hét elején ugyanis még 249 Ft/kg-ért kínálták a görögdinnyét, majd a július 6-9. közti időszakra 99 Ft/kg-ért „promóciózzák” a gyümölcsöt.
Meglékelt dinnyeszezon-nyitás
A közel 60 százalékos árleszállítás ellen a dinnyetermelők tiltakozását jogosnak tartják, hiszen a piacon nincs túltermelés – sőt, inkább keresleti piac alakult ki –, amely ezt az árat indokolná. Ez a gyakorlat nemcsak tönkreteszi az idei dinnyeszezont, hanem a jövő évi termelés feltételeit és a minőségi dinnyetermesztésre irányuló fejlesztéseket is rontja. A Kamara álláspontja szerint a Tesco ezen akciója kizárólag saját marketing céljait szolgálja és nem hagyható, hogy ennek költségeit a hazai dinnyetermelőkre hárítsa át.
NAK: irreálisan alacsony az ár
Közép és hosszú távon akkor alakulhat jól a piac a fogyasztók, termelők és a forgalmazók számára, ha folyamatosan jó minőségű és elegendő mennyiségű dinnye kerül a boltokba, a piacokra; és a termelés javítására hatalmas összegeket beruházó gazdáknak hosszú távon meg is térül a ráfordításuk. A NAK álláspontja szerint könnyen belátható: ha a vásárlók túl alacsony áron kapják a dinnyét, akkor annak a minősége is rosszabb, ezzel az irreális árral pedig a forgalmazó nem csak a vásárlókat csapja be, hanem tönkreteszi a hazai termelőket, azt kockáztatva, hogy jövőre nem lesz elég hazai dinnye a boltokban.
Nem minden az erőfölény
Az, hogy a tavalyi botrányos dinnyeakciózása után idén újra irreális áron árulja a dinnyét az áruházlánc, ismételten veszélyezteti a gazdálkodók megélhetését. Épp ezért a NAK a Tesco ellen a beszállítókkal szembeni tisztességtelen forgalmazói magatartása, diszkriminatív árképzése, erőfölényével való visszaélése miatt hatósági vizsgálatot kezdeményez a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál. A Kamara egyben azt is vizsgálja, hogy a Tesco ezen piaci magatartása mennyiben ellentétes a Kamara Üzleti Etikai Szabályzatában foglaltakkal.
Tavaly teherautóról dobálták a dinnyéket az áruház elé a termelők
A Kamara a tavaléyi eseményeket is megelőzendő, még a dinnyeszezon előtt Dunaharasztiban egyeztető fórumot szervezett azért, hogy mind az áruházláncok, mind a termelők megismerjék a bel- és külpiaci keresleti és kínálati környezetet. A termelők képviselői már ott jelezték, hogy pozitívan várják a szezont, és határozottan kifejezték azt, hogy a legtöbb üzletlánc tavaly is korrekten értékesítette a magyar dinnyét. A kivétel tavaly is a Tesco volt, amelynek budaörsi központi üzlete elé ahová dinnyeszállító teherautóval vonultak, ki a termelők, hogy az árú ledobálásával tiltakozzanak a multicég radikális árleverő akciója miatt.
Kiállnak a tiltakozók mellett
A NAK kijelentette: határozottan kiáll a termelők mellett akkor is, ha azok – akár a bérfejlesztésükért tüntető Tesco-dolgozókkal közösen – újra az áruházlánc üzletei elé vonulnak demonstrálni.

Becsült olvasási idő: 2 perc
Etikátlannak tartja az agrárkamara a Tesco 99 forintos dinnyeakcióját
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felháborítónak tartja a Tesco akcióját, amivel a náluk néhány napja még 249 forintért kínált dinnyét július 6-9. között 99 forintért árulja – tudatta szerkesztőségünkkel a NAK, amely felszólítja a Tesco -t, hogy azonnal vonja vissza a magyar termelőket megalázó és etikátlan akcióját.
