Becsült olvasási idő: 4 perc
„EU Vállalás” Magyarországon

A gyermekeknek szóló élelmiszerreklámok önkéntes korlátozásáról szóló EU Vállalás hazai platformját hozta létre 8 jelentős magyarországi vállalat Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének jelenlétében.

A Coca-Cola, a Danone, a Ferrero, az Intersnack, a Kraft Foods, a Mars, a Nestlé, és az Unilever képviselői az ünnepélyes budapesti aláírással megerősítették, hogy nem hirdetik termékeiket – a kifejezetten a gyermekek táplálkozási igényeire szabott termékek kivételével – olyan médiaközönségnek, amely legalább 35 százalékban 12 évesnél fiatalabb gyermekekből áll.

euAz EU Vállalást (EU Pledge) 2005-ben kezdeményezte az Európai Bizottság, hogy arra bátorítsa a nagyvállalatokat, kontinensszerte tegyenek az egészséges életmód előmozdításáért. Két évvel később bejelentették az EU akcióplatformjának létrejöttét a kiegyensúlyozott táplálkozás, a testmozgás és az egészséges életmód népszerűsítésére. Ezt támogatta és fogadta el az a 20 világvállalat, amely azóta aláírta a vállalást. Ennek értelmében e nagy élelmiszeripari vállalatok nem hirdetik termékeiket – a kifejezetten a gyermekek táplálkozási igényeire szabott termékek kivételével – tévében, nyomtatott sajtóban és interneten olyan médiaközönségnek, amely legalább 50 százalékban 12 évesnél fiatalabb gyermekekből áll. Később a tagtársaságok úgy bővítették a vállalást, hogy a hirdetésükkel elért médiaközönségben a 12 évesnél fiatalabb gyermekek arányának küszöbértékét 35 százalékra szállították le.

A tagok számának bővülése mellett az EU Vállalás az egyes tagállamokban nemzeti szinten is megjelent. A vezető élelmiszeripari globális vállalkozások nemzeti cégei így például Portu-gáliában, Lengyelországban, Belgiumban is adaptálták az EU Vállalást, és létrehozták saját helyi platformjaikat.

Ez történik meg most Magyarországon is, amikor az Önszabályozó Reklám Testület és a Magyar Márkaszövetség kezdeményezésére a Coca-Cola, a Danone, a Ferrero, az Intersnack, a Kraft Foods, a Mars, a Nestlé, és az Unilever vezetői kézjegyükkel látják el az EU Vállalás magyar változatát is. „Ez azért fontos” – mutattak rá a kezdeményezők, dr. Fazekas Ildikó, az Önszabályozó Reklám Testület főtitkára és Fekete Zoltán, a Márkaszövetség főtitkára – „mert így az egyes kormányzatok szabályozási funkciója mellett egyre erőteljesebben jelenik meg az élelmiszeripar önkéntes, önszabályozáson alapuló magatartása is, a termékfejlesztéstől kezdve a felelős reklámozáson át az egészséges életmód propagálásáig.”

Az EU Vállalás magyar aláírói azt vállalták, hogy:

• Nem hirdetik termékeiket 12 évesnél fiatalabb gyermekeknek, azon termékek kivételével, amelyek eleget tesznek bizonyos – elfogadott tudományos bizonyítékokon, és/vagy a vonatkozó nemzeti és nemzetközi irányelvek szerinti élelmezési irányelveken alapuló – meghatározott táplálkozási kritériumoknak. Jelen kezdeményezés értelmezésében a „12 évesnél fiatalabb gyermekeknek hir-detni” kifejezés azt jelenti, hogy a hirdetés által elért médiaközönség legalább 35 százalékban 12 évesnél fiatalabb gyermekekből áll. Ez a szabály 2012. január 1-től az Európai Unió egész területén alkalmazandó.

• A vállalás az online szférában a harmadik félen keresztül megvalósított internetes euhirdetési tevékenységeken kívül a társaságok tulajdonában álló weboldalakon folytatott élelmiszer- és italtermékekre irányuló marketingtevékenységekre is vonatkozik. A vállalás teljesítése érdekében a tagtársaságok részletes iránymutatásokat dolgoznak ki és követnek.

• Nem folytatnak termékekkel kapcsolatos kommunikációt az általános iskolákban, kivéve, ha az iskola vezetése oktatási célokból ezt kifejezetten kéri, illetve hozzájárulását adja.

„Felelős hatóságként számunkra fontos, hogy a médiatudatosság a fiatalok egészséges gondolkodásának, mindennapi kultúrájának részévé váljon” – mutatott rá Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke. „Ez a megállapodás is olyan partnerségen alapul, amely mind többeket ösztönöz és inspirál az egészséges, azaz a nyitott és kreatív, ugyanakkor kritikus és felelős gondolkodásra. A mai esemény megerősíti, hogy az Önszabályozó Reklámtestülettel tavaly aláírt társszabályozási megállapodásunk – amelynek célja volt a jogszabálykövető és etikus reklámozás meghonosítása is – beváltotta a hozzá fűzött reményeket.”

Az EU Vállalásnak elkötelezett vállalatok köre egyre bővül. Az alapító tagok – Burger King, Coca-Cola, Danone, Ferrero, General Mills, Kellogg, Kraft Foods, Mars, Nestlé, PepsiCo és Unilever – után hamarosan csatlakozott a vállaláshoz szövetségként a European Snacks Association, valamint hat tagszervezete, az Estrella-Maarud, az Intersnack, a Lorenz  Snack-World, a Procter & Gamble, az Unichips-San Carlo és a Zweifel Pomy-chip. 2011-ben az ESA újabb tagja, a Chips Group csatlakozott.

További cégek úgy kerültek közel a vállaláshoz, hogy olyan vállalatok vásárolták fel őket, akik már aláírták: így a Wrigley és a Cadbury. 2011-ben a McDonald’s csatlakozott, 2012-ben pedig a FrieslandCampina.

Az alig több mint fél évtized alatt a vállalásban résztvevő világvállalatok mérhető, hiteles eredményeket értek el. Az EU-tagállamok gyermekeknek szóló tévéműsoraiban az elmúlt négy évben a gyermekek kitettsége a nem kifejezetten az ő igényeikre szabott élelmiszerek reklámjainak átlagosan több mint 83%-kal csökkent. Ha nem csak a gyermekműsorokat, hanem minden műsort tekintetbe veszünk, akkor a csökkenés átlagosan több mint 48%-os. Idén a vállalatok tulajdonában lévő monitorozott weboldalak 95%-a összhangban volt a válla-lással. Az iskolai szabályozást illető megfelelést a vizsgálatok 98% felettinek mérték.

A kezdeményezés várhatóan Magyarországon is jó eredményekre számíthat, hiszen további nemzetközi nagyvállalatok és hazai vállalatok csatlakozása is várható.

A kezdeményezés weboldala: www.eu-pledge.eu