Ács Dóra
Becsült olvasási idő: 11 perc
Extrém helyzet, sorsfordító reakciók

A magyar tulajdonban lévő, háztartásvegyipari és kozmetikai termékeket gyártó Florin 40 éve készít fertőtlenítőszereket, azt azonban még így sem láthatta előre, hogy 2020 tavaszán pillanatokon belül a kitörő járvány elleni védekezés egyik kulcsszereplőjévé válik. A gyárában egy év alatt 4 millió liter fertőtlenítőszer készült, és mintegy 17 millió darab ilyen terméket szállítottak az egészségügyi intézményekbe, iskolákba és a boltokba. Eközben a Florin két új gyárat is felépített, és nagyobbat fejlődött, mint amekkorát a cégvezető korábban az elkövetkezendő öt évre mert álmodni. Barta Attilával arról beszélgettünk, hogyan lehet felkészülni a váratlanra, és van-e még hová fejlődnie a szegedi cégnek.

TÁMOGATOTT TARTALOM

Játszunk egy kicsit az idővel. Ha tavaly januárban beszélgetünk, hogyan mutatta volna be a cégét?

Tavaly januárban elsősorban egy háztartási vegyi árukat, kozmetikai termékeket gyártó cégként pozícionáltam volna a Florint, amely mellékesen fertőtlenítőszereket is készít. Főként belföldi piacra dolgozó, nagymúltú cégként, hiszen a jogelődje 1957-ben alakult Szegeden. Egy sok mindent megélt vállalatként mutattam volna be, amelynek voltak jobb és rosszabb időszakai, de ma már termékválasztékában és forgalmában is egészséges növekedési pályán haladó cégként. Akkor azt mondtam volna, hogy terveink szerint öt év alatt megduplázzuk az árbevételünket, megújítjuk a gyártásunkat. 2020 év elején még úgy láttuk, hogy ennyi idő kell egy modernebb gyártókörnyezet létrehozásához megújult termékkörrel.

Mi változott mára, mivel jellemezné most a Florint?

Az elmúlt bő egy év alatt és idén még az év végéig többet fejlődtünk, fejlődünk, mint amit előzetesen mertem remélni a következő öt évre. A járvány hatására a tavaly március óta eltelt időszakba zsúfolódott bele ugyanis minden előzetesen tervezett fejlesztés, miközben a cég gyártása is átalakult. Mára a Brado és Brado Life fertőtlenítőszerek lettek a fő termékeink, mellettük gyártunk háztartásvegyipari, kozmetikai, testápolási termékeket is. Míg 2019-ben az árbevételünk nagyjából a negyedét adták a fertőtlenítőszerek, ennek is jelentős részét a professzionális, az egészségügyben használatos kórházi termékek, és csak kisebb hányadát a lakossági fertőtlenítőszerek, 2020-ban ez gyökeresen megváltozott. A járvány évében az árbevétel kétharmadát tette ki a fertőtlenítőszerek eladása, azon belül is mintegy 60-70 százalékot a lakossági fertőtlenítőszerek aránya. Egyharmadra csökkent a háztartás vegyi áruk és kozmetikai termékek aránya az értékesítésünkben.

Milyen hatással volt a járvány elleni védekezés a Florin forgalmára?

2019-ben 2,5 milliárd forint árbevételt értünk el, 2020-ban ez ugrott meg 6,5 milliárdra.

Extrém körülmények között extrém növekedés. Hogyan sikerült ezt elérni?

Annak megmagyarázásához, hogy miért a Florin vált a járvány elleni védekezéshez szükséges fertőtlenítőszer-ellátás kulcsszereplőjévé, vissza kell mennünk az időben. 2012 óta vezetem a céget többségi tulajdonosként. Mindig is úgy gondoltam, hogy a nagy multinacionális cégek termékkategóriáiban lehetőleg nem kell versenyeznünk, mert az már a legelején lejátszott mérkőzés. Ezért inkább próbáltuk megtalálni azokat a réstermékeket, kategóriákat, amelyek vagy a specialitásuk vagy a nemzeti szokások vagy a gyárthatóság miatt valamiért a multik számára nem annyira érdekesek, ezért nem foglalkoznak velük, nem koncentrálnak rájuk. A Florinnak több évtizedes a gyártási tapasztalata, és van néhány jellegzetessége, például az aeroszolostermék-gyártás. Ilyen termékeket gyártó cég talán 2-3 működik az országban, ők elsősorban private label termékeket készítenek. Viszont van néhány olyan hazai kedvelt aeroszolos termék, amikből sokszor kisebb szériát kell legyártani. Ha valamelyik partnernek szüksége van egy dezodorból, hajlakkból vagy légfrissítőből egy 20-30 ezer darabos szériára, akkor azzal a nagyobb aeroszolos termékekkel foglalkozó cégek szóba sem állnak, mert tőlük minimum százezres vagy milliós tételt lehet rendelni. Ezt kihasználva mi „szakosodtunk” a kisebb szériás tételek gyártására, ami viszonylag jól jövedelmező réspiac számunkra. Vagy ott van az alkoholos fertőtlenítőszerek gyártása. Az alkohol tűz-, a propán-bután gáz robbanásveszélyes. Mindkettő alkalmazásához nagyon szigorú, speciális gyártási feltételek kellenek. Nagyüzemi szinten megfelelni ezeknek a feltételeknek nagyon költséges dolog. Nálunk adottak voltak ezek a feltételek, így kezdtünk el 10 évvel ezelőtt lakossági fertőtlenítőszereket is gyártani. Ez a kategória akkoriban nemigen létezett, aki otthon fertőtleníteni akart, az jobbára fekete flakonos hipót használt, vagy az akkoriban már itt lévő egy-két fertőtlenítő világmárkát. Kézfertőtlenítőket pedig a mindennapokban többnyire nem is használtunk. A Florin akkor már kb. három évtizede foglalkozott professzionális kórházi fertőtlenítőszerek gyártásával, így adta magát, hogy indítsuk el a lakossági termékeket is ezen a területen, alaptermékként kézfertőtlenítő gélt és szappannal. Így született meg a Brado lakossági márkacsaládja, a Brado Life. A kategória aztán lassan, de biztosan fejlődött, és amikor berobbant a járvány, nekünk volt válaszunk a hirtelen megnövekedett igényre, és igyekeztünk minél gyorsabban kiszolgálni az egyre nagyobb volumenű megrendeléseket.

Ez azért mégsem lehetett ennyire egyszerű, hiszen éppen az előbb említette, hogy tavaly előtt a fertőtlenítőszerek összesen csupán 25 százalékot képviseltek a cég teljes forgalmából.

Az eddigi tapasztalataink is azt mutatják, hogy ha kell, elég rugalmasan és gyorsan tudunk dönteni, irányt váltani. A járvány kitörésekor a többi termék gyártását villámgyorsan átcsoportosítottuk, akár átmenetileg szüneteltettük is, így nagyobb kapacitást tudtunk biztosítani a fertőtlenítőszerek gyártására. Míg például a multinacionális cégek közel egy évre rá tudtak érdemben reagálni a kézfertőtlenítőszerek iránti robbanásszerű igényre.

Arra céloz, hogy ők tankerhajóként, a Florin pedig egy könnyedén mozgó vitorlásként alkalmazkodott a helyzethez?

Valahogy így. Nemcsak a gyártást ütemeztük át pillanatok alatt, hanem gyors termékfejlesztésbe is kezdtünk. Két hónap alatt mintegy 25 új fertőtlenítőszerrel jelentünk meg a piacon, elsősorban kiszerelésvariánsokkal.

Hogyan lehetséges ez?

A háztartásvegyipari termékek gyártása speciális szaktudást, technológiát igényel. Mi ebben képzett, nagy tapasztalatú szakembergárdára támaszkodhatunk. Emellett azért tudtunk ilyen gyorsan reagálni, mert az elmúlt években nagyon sokat dolgoztunk a belső képzési anyagainkon, hogy minden egyes munkafolyamatot, mozzanatot a lehető legaprólékosabban szabályozzunk, leírásokban rögzítsünk. Korábban ugyanis többször megtapasztaltuk, hogy nagyon ritkán tudunk az utcáról felvenni számunkra megfelelő szakembereket. Mivel veszélyes üzem vagyunk, ezért ennek rendkívüli a jelentősége, de a képzési programunk révén aránylag gyorsan ment a toborzás és a gyártási folyamatok megismertetése. Nem okozott gondot az új emberek „beiktatása” a rendszerbe.

Hogyan bírták a termelés felfutását munkaerővel?Hányan dolgoztak a járvány előtt a Florinnál, és hányan most?

A járvány előtt kevesebb mint 100-an, a járvány bizonyos szakaszaiban volt úgy, hogy több mint 200-an. A plusz munkaerőigényt részben saját toborzással, másrészt kölcsönzött munkavállalókkal oldottuk meg.

Nemcsak 25 új terméket fejlesztettek az elmúlt egy évben, hanem tavaly hat hét alatt egy új üzemet is felépítettek. Azért ez sem szokványos tempó. Hogyan tudták megvalósítani az új beruházást ennyi idő alatt?

Úgy, hogy előzetesen voltak már terveink egy általános kapacitásbővítésre. 2019-ben szereztünk egy új épületre jogerős építési engedélyt, és tervben is volt az üzem megépítése. Pontosan tudtuk, hogy mit szeretnénk megvalósítani, és a Magyar Multi Program segítségével már éppen hozzákezdtünk volna a fejlesztéshez, amikor beütött a járvány. Rögtön láttuk, hogy ebben a helyzetben legelőször a fertőtlenítőszergyártó kapacitást kell sokszorosára növelni. Mivel a korábbi terv az egész gyártásunkra, termékpalettára vonatkozó elképzelés volt, ebből a tervezetből kiemeltük az erre a kategóriára vonatkozó területet, fölnagyítottuk többszörösére, és azt külön megvalósítottuk. Így tudtunk hat hét alatt a nulláról fölépíteni egy 2000 négyzetméteres gyártócsarnokot. A döntést márciusban hoztuk meg, és május 2-án már el is indult a termelés. Nem tagadom, volt benne kockázat, mert akkor még nem tudhattuk, hogy hova fut ki a járvány. Úgy gondoltuk, ha amúgy is terveztünk beruházásokat, akkor vigyük el abba az irányba, hogy a fertőtlenítőszergyártásnak tökéletesen megfeleljünk. Láttuk azt, hogy rajtunk kívül más hazai piaci szereplő akkoriban még nem nagyon lépett, így éltünk ezzel a lehetőséggel. Sikeresen pályáztunk a Pénzügyminisztérium Egészségipari Támogatási Programjára is, és így egy újabb kapacitásbővítést tudtunk megvalósítani. A 2,5 milliárdos beruházásból megépült újabb gyártóbázis 2021 június elejére készült el. Így bő egy év alatt összesen több mint 4 milliárd forint értékű beruházást valósítottunk meg. Ennek eredményeként a Florin rövid idő alatt képes nagymennyiségű fertőtlentőszert előállítani, akár annyit is, amivel egy hirtelen kialakuló járványhelyzetben akár az egész országot el tudjuk látni ilyen készítményekből, a lakosságot ugyanúgy, mint az egészségügyi intézményeket.

Hányszorosára növelték így a kapacitásukat?

A szortiment sokfélesége miatt nehéz lenne ezt megmondani. Az azonban elmondható, hogy ha a gyár folyamatosan működik, akkor 24 óra alatt 200 ezer liter fertőtlenítőszert és 300 ezer darab terméket tudunk előállítani. Az automatizáció révén számos, addig kézimunkával elvégzett folyamatot tudtunk kiváltani. Így például a flakonok kézzel történő fölrakását, kupakzárást, igazítást, csomagolást. Ez értékes munkaerőt szabadít fel más folyamatok elvégzésére.

Általában is igaz önökre ez a merészség, gyors döntés? Öntől jön ez az igény?

Alapvetően igen, mi tagadás, ha van sürgető körülmény, hajtom a dolgokat. Fontosnak tartom a gyors reagálást. Azt szoktuk mondani, itt nincsenek határidők, ha akarunk valamit, akkor az mára vagy holnapra kell. Persze ez nem jelenti, hogy ne lennénk megfontoltak. Mert ha nincs ilyen extrém helyzet, először alaposan körülnézünk, piaci felmérést, kutatást végzünk. Jó példa erre a mentes kozmetikai termékcsaládunk fejlesztése, amit 5-6 évvel ezelőtt kezdtünk el. Akkoriban még nem voltak ennyire fókuszban a mentes termékek. Külföldi útjaim során azonban láttam, hogy egyre bővül a kínálatuk. Gondoltam, nézzünk utána, itthon lenne-e egyáltalán az ilyen termékekre igény? Felméréseket, piackutatásokat végeztettünk, és így született meg a Dermaflora termékcsaládunk. Ezek között volt olyan termék, ami másfél-két évig fejlesztettünk. Folyamatos felmérések, fogyasztói visszajelzések alapján módosítottunk rajta, hogy olyan különlegeset hozzunk létre, ami tényleg működik, és kielégíti a vásárlók igényeit. Mert nem nekem kell, hogy jó legyen a termék, hanem a fogyasztóknak kell maximálisan megfelelnie. A fertőtlenítőszereknél azonban most egyértelmű volt az igény. Bármilyen formában, kiszerelésben, csak fertőtlenítsen. Ezért értelemszerűen sokkal könnyebben le lehetett rövidíteni a fejlesztésre szánt időt.

További tervek? Reményeink szerint hamarosan lecseng a járvány. Nem tart attól, hogy csökken a fertőtlenítőszerek iránti igény, és ezért a most megvalósult kapacitást nem tudják kihasználni?

Ahogyan a járvány is visszavonulóban van, biztosan lesz csökkenés. Mégis úgy gondolom, hogy a járvány előtti időszaknál jóval magasabb szinten stagnál majd ezeknek a termékeknek a forgalma. Számtalan helyen, például intézményekben, de a fogyasztók körében is vélhetően sokkal jobban odafigyelnek még egy ideig a higiéniára, a biztonságra, ezért a mindennapok szokásává válik a fertőtlenítés. Annak azonban, hogy ilyen nagy mértékben megnőtt az igény a fertőtlenítőszerekre, nem csak előnyei, hanem hátrányai is vannak ránk nézve. Mert ahol hirtelen hatalmas kereslet lép fel, előbb-utóbb bővül a kínálati oldal is. A járvány kirobbanása óta mintegy 150 konkurens cég jelent meg a piacon ilyen-olyan minőségű termékekkel, még ha kisebb kapacitásokkal is. A Nemzeti Népegészségügyi Központ 2020-ban 150-200 új fertőtlenítőszer termékre adott ki engedélyt. Míg tavaly mennyiségi verseny volt ezen a piacon, mára ez minőségibe csapott át. A nagyobb kapacitás mindenképpen jól jön, mert rugalmasabb árképzést tesz lehetővé számunkra.

Ebben az esetben mit jelent a minőségi verseny?

Míg tavaly a kiszerelések változatossága mozgatta a termékfejlesztéseinket, most a különleges, plusz beltartalmi értékek létrehozásán dolgozunk. Így például a hatásidő csökkentésén. A fertőtlenítőszerek ideális hatásideje az egészségügyi előírások szerint 15-30 másodperc perc lenne. Sajnos sok olyan termék van a piacon, amelyik nem tudja ezt. Mégis jelen vannak, bővítik a kínálatot, így potenciálisan csökkenthetik az értékesítési esélyeket. Az innovációk másik iránya lehet még az olyan termékek kifejlesztése is, amelyek nemcsak az alapvető funkcióknak felelnek meg, hanem például a bőrt is védik a kiszáradástól. További fejlődési lehetőséget látok a professzionális termékkör erősítésében, ahol szintén érdemes a teljes egészségügyi protokollra új formákban gondolkodni. Idén már remélhetően teljes szortimentet tudunk erre kínálni a professzionális piacon működő felhasználók számára. Így például egyszer használatos impregnált kendőkkel is bővítjük a kínálatunkat kéz- és felületfertőtlenítésre.

Összességében nem tartok attól, hogy kihasználatlanul állnak majd a gépeink, mert a piaci igények alapján berendezéseink könnyedén átállíthatók bármilyen más háztartási, kozmetikai és egyéb termékek gyártására. Jelenleg 25-30 innováción dolgozunk akár új kategóriában is, így például hónapok óta folyik a fertőtlenítő mosószer fejlesztése is nálunk. Ugyanakkor nagy lehetőségeket látok a mentes családunk bővítésében is. Szeretnénk minél sokrétűbben kiszolgálni az igényeket.

A növekvő termékkörnek megfelelően az értékesítést is fejlesztjük. Tavaly ugyanis a megnövekedett belföldi igények kielégítése érdekében az exportpiacainkat sem tudtuk teljesen ellátni. A Florin korábban mintegy 20 országba szállított háztartás vegyi árut, kozmetikai termékeket. A professzionális termékvonal külföldi értékesítésére pedig már folynak az engedélyeztetési eljárások a környező országokban, Romániában, Szlovákiában és Lengyelországban. Az ellátásbiztonság növelése érdekében nemrégiben kiépítettünk ki egy saját flakongyártó üzemrészt is, így azon a területen sem vagyunk már kiszolgáltatva a beszállítóinknak.

Tavaly nagyot futott a cég, közel háromszoros forgalomnövekedéssel. Az idei év eddig hogyan alakul?

Az első 4 hónapunk még mindig jobb, mint a tavalyi első négy hónap, de magától értetődően a járvány lecsengésével ez némiképp csökkeni fog. A tervekben így 5 milliárd forintos árbevétellel kalkulálunk erre az évre. Bár az építkezések nagy részét már elvégeztük, azért hátra van még egy 1,5 milliárdos beruházásunk, a háztartásvegyipari részlegünk korszerűsítése. Úgy gondoltuk, ha már az egészségipari üzletágunkat új alapokra helyeztük, legyen meg a másik fő területünk technológiai felújítása is.

Mit tart a legnagyobb sikernek az elmúlt időszakból, ami még önt is meglepte?

Alapvetően azt, hogy a járványidőszak ellenére is mindvégig ilyen magas szinten tudtuk tartani a gyártást, egészségügyi okokból nem kellett átszervezni a termelésünket. Tavaly összesen mintegy 150 millió forintot költöttünk dolgozói, szociális, egészségmegőrző célokra. Nem gondoltam volna, hogy a járvány és a korlátozások közepette ilyen zökkenőmentesen meg tudjuk valósítani a beruházásainkat, miközben teljesítjük a hektikusan változó megrendeléseket is. Amikor szinte mindenki leállt vagy home office-ozott, mi nem azt mondtuk, hogy „maradj otthon!”, hanem azt, hogy „senki se maradjon otthon!”. Olyan nyomás nehezedett ránk, hogy nem engedhettük meg magunknak, hogy ne termeljünk. Nem egyszerűen azért, hogy az igényeket kielégítsük, hanem azért is, hogy az országnak legyen elég fertőtlenítőszere a védekezéshez. Ez a felelősségnek egy egészen más szintje.

Büszke vagyok arra is, hogy a Henkel és az Unilever Magyarországon működő két nagy háztartásvegyipari gyártóbázisa után mi hoztuk létre a harmadik legnagyobb kapacitású ilyen üzemet, ráadásul nagyon gyorsan, extrém körülmények között. Közben megszépült a mintegy 1500 négyzetméteres irodaépületünk is, a földszintjén oktatási központtal, a legfelsőbb szinten korszerű fejlesztési laborral. Mellette 8500 négyzetméteren kialakítottunk egy jórészt automatizált, a kor elvárásainak megfelelő gyártási területet, ami szinte bármilyen háztartásvegyipari termékkör gyártására alkalmas. 2020 év elején még a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyi mindent meg lehet valósítani egy év alatt. Kétségtelen, merészek voltunk, sokszor talán kockáztattunk is, de úgy éreztük, muszáj valahogy megoldást találni, mert szükség van a termékeinkre. Ez hajtott minket. Nagy esélyt kaptunk, és tudtunk is élni vele, erre vagyok a legbüszkébb.

Névjegy

A közgazdász végzettségű, 46 éves Barta Attila 2012 óta vezeti a szegedi Florin Zrt.-t. Az egészségügyi szakképesítést is szerző szakember fiatalon három évig a mentőszolgálatnál dolgozott, de már ebben az időben belekóstolt a vegyi áruk kereskedelmébe, amelyre 1998-ban saját, azóta is működő céget alapított. Folyamatosan bővítette a nagykereskedelmi tevékenységét, amelyet kiterjesztett az exportra és importra is. Ennek a növekedésnek lett az organikus folytatása a saját gyártókapacitás megszerzése és fejlesztése a Florinnál.