Már Pilos termékek is viselik az FSC védjegyét
2016 májusában a Pilos tejek italos karton dobozaira is felkerült az FSC védjegye, amely azt jelöli, hogy a csomagolás papír alapanyaga felelős erdőgazdálkodásból és egyéb ellenőrzött forrásokból származó papírból készült. A védjegy használatával párhuzamosan az áruházlánc a Tetra Pakkal közösen felhívja a vásárlók figyelmét a védjegy mögött húzódó értékekre és arra, milyen fontos szerepe van a vásárlások során a környezettudatosságnak.
„Vállalatunk működésének minden területén figyelembe vesszük a környezetvédelmi szempontokat, de ezen felül odafigyelünk tágabb hazai környezetünkre is: a tavalyi jégkárt követően egymillió darab facsemetét adományoztunk a Pilisi Parkerdőnek. Ahogy az az akció, a mostani is vásárlóink bevonásával történik, hiszen a Tetra Pakkal együttműködve arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az FSC emblémát viselő termékek választásával mindannyian támogathatjuk a felelős erdőgazdálkodást” – mondta Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország PR vezetője.
A Tetra Pak a világ vezető italos karton gyártójaként már 2007 óta használ FSC tanúsítású erdészetekből származó papírt csomagolóanyagai előállításához, Magyarországon pedig 2013 óta elérhető a tanúsítással ellátott csomagolás a Tetra Pak italos kartonba töltő vállalatok számára.
„Ma már minden magyar gyártó, aki Tetra Pak dobozokba tölti a termékeit, feltünteti az FSC jelzést márkáinak csomagolásán. Nagyon örülünk annak, hogy egyre több kereskedelmi lánc is úgy dönt, hogy környezettudatos működése egyik jeleként saját márkás termékein is szerepelteti a logót. Ennek eredményeként hazánkban az elmúlt egy év alatt összesen 152 millió tanúsított italos kartondoboz került forgalomba. Célunk az, hogy a jövőben ezt a számot jelentősen növeljük” – mondta Posztós Zsuzsanna, a Tetra Pak Hungária Zrt. marketing vezetője. „A Lidl Magyarország és a Tetra Pak számára egyaránt fontos a környezetvédelem, közösen pedig hatékonyan fel tudjuk hívni a figyelmet arra, hogy kis odafigyeléssel is sokat tehetünk a környezetért” – tette hozzá.
De mit is jelent a felelős erdőgazdálkodás?
A Tetra Pak azért működik együtt az FSC-vel, mert e szervezet tanúsítási rendszere a legszigorúbb, védjegyük garancia arra, hogy a feldolgozott papír alapanyagául szolgáló fa kitermelésével az erdészetek nem veszélyeztetik az erdők fenntarthatóságát, az erdő élőlényeinek lakhelyét, hanem úgy gazdálkodnak ezzel az erőforrással, hogy az biztosan és folyamatosan megújulhasson.
A felelős erdőgazdálkodás célja, hogy megtartsa az erdők környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági egyensúlyát. Ez azt jelenti, hogy a tanúsított erdőkben folyó fakitermelés minimálisra csökkenti az erdő növényeire, állataira és egyéb élőlényeire gyakorolt hatást, a helyi közösségek részesednek a gazdálkodás hosszú távú előnyeiből, az erdőgazdaságot pedig úgy tervezik és irányítják, hogy nyereséges legyen, de a megtermelt profit ne veszélyeztesse a jövőbeni faállományt, vagyis az erdő regenerációját, fenntarthatóságát.
A Lidl országszerte 159 áruházzal rendelkezik, így a Tetra Pak csomagolású Pilos termékek oldalpanelén is megjelenő egyedi designnal és az FSC megismertetését célzó edukációs tartalommal még szélesebb körben válhat ismertté a felelős erdőgazdálkodás védjegye.
A Tetra Pak FSC licence kódja: FSC® C014047.

