Store Insider
Becsült olvasási idő: 3 perc
Ezer embert értek el ingyenes szűrésekkel

A Lidl és a Magyar Vöröskereszt közös programjában egy hétvége alatt tíz helyszínen összesen ezer ember vehetett részt ingyenes egészségügyi állapotfelméréseken.

Sikeres volt a Lidl Magyarország és a Magyar Vöröskereszt közös, Egészség Közösség elnevezésű kezdeményezése, amelynek célja a lakosság egészségtudatosságának erősítése és a megelőzés fontosságára való figyelemfelhívás volt. Szeptember 18-án, 19-én és 20-án, egyetlen hétvége alatt, tíz helyszínen összesen ezer ember számára biztosította a lehetőséget, hogy részt vegyenek az ingyenes állapotfelméréseken. A program tapasztalata azt mutatja: sokan ragadják meg az alkalmat, ha az egészségmegőrzés könnyen elérhető, egyszerűen igénybe vehető és beilleszthető a hétköznapokba.

Az Egészség Közösség arra hívta fel a figyelmet, hogy az egészségünkért tett első lépés nem feltétlenül jelent azonnali, nagy életmódváltást. Néha egy állapotfelmérés, egy személyes beszélgetés vagy néhány, saját egészségünkről szerzett információ is elég ahhoz, hogy tudatosabban figyeljünk magunkra. A Lidl és a Magyar Vöröskereszt kezdeményezése ezt a szemléletet tette kézzelfoghatóvá azzal, hogy a résztvevők egy helyen, díjmentesen vehettek részt az állapotfelmérésen.

A megelőzéshez közel kell kerülni

Sokan azért halogatják a vizsgálatokat, mert azokat időigényesnek érzik, nehezen találnak megfelelő időpontot, nem tudják pontosan, milyen szűrésre lenne szükségük, vagy egyszerűen tünetmentesen kevésbé érzik sürgetőnek a részvételt. Az Egészség Közösség ezekre a mindennapi helyzetekre adott gyakorlati választ.

A Lidl számára a kiegyensúlyozott táplálkozás támogatása a mindennapi választásoknál is megjelenik: a vállalat célja, hogy vásárlói számára elérhetővé tegye a tudatosabb táplálkozást segítő, minőségi és jó ár-érték arányú kínálatot, választási lehetőséget kínálva. Ezt a törekvést egészíti ki a helyi közösségeket közvetlenül támogató társadalmi szerepvállalás.

„A Lidl számára fontos, hogy ne csak termékeinkkel, hanem társadalmi szerepvállalásunkkal is hozzájáruljunk vásárlóink egészségéhez, ahhoz, hogy az emberek egészségesebb életet élhessenek. Az Egészség Közösség megmutatta, hogy mekkora valódi igény van az olyan kezdeményezésekre, amelyek egyszerűen és közvetlenül segítenek az embereknek abban, hogy tegyenek saját egészségükért. Egy országos kereskedelmi hálózat valódi közösségi ereje abban is megmutatkozhat, hogy a mindennapi elérhetőségét társadalmilag fontos ügyek szolgálatába állítja”

– mondta dr. Kaibinger Tamás, a Lidl Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezetője.

Egy hétvége, 10 helyszín, 1 cél

A program keretében a résztvevők többek között vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint-mérésen, pulzusszám- és oxigénszaturáció-mérésen vehettek részt. A kezdeményezés részeként a 40 év feletti férfiak számára PSA-szintmérésre, a nők számára pedig emlő tumormarker-vizsgálatra is lehetőség nyílt.

A szűrések látogatottsági adatai alapján a részvételi kedv kiemelkedő volt, a jelentkezők körében a nők képviseltették magukat nagyobb arányban (61,5%). A célzott vizsgálatoknak (pl. PSA-szűrés) is köszönhetően a 46-65 éves korosztály körében volt a legjelentősebb a nyitottság (48,5%), de szűrést szervezők örömére a korosztályos megoszlást tekintve a 31-45 év közöttiek is szép számban (21,4%) éltek a lehetőséggel.  A szűrőprogram és alapvetően a rendszeres egészségügyi szűrések kiemelkedő szerepét jól példázza az a résztvevő, akinél egy eddig észrevétlen, ám életveszélyes szív- és érrendszeri problémára derült fény a hétvégén. A felismerés lehetővé teszi, hogy az érintett időben hozzáférjen a szükséges ellátáshoz.

„A Magyar Vöröskereszt kiemelt feladata az egészség védelme, ezen belül a megelőzés fontosságának hangsúlyozása és az egészségtudatos életmód támogatása. Az Egészség Közösség program egyik fontos eredménye éppen ez: az egészségi állapotfelméréssel kapcsolatos tudatosságot hozta közelebb az emberek mindennapjaihoz. A megelőzés akkor lehet igazán hatékony, ha könnyen hozzáférhető, közérthető és kézzelfogható lehetőségeket kínál. A mostani esemény is azt mutatja, hogy nagy szükség és valós igény van a közösségközeli, elérhető egészségfejlesztő programokra”

– emelte ki Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.

Minden résztvevő számít

Az Egészség Közösség nemcsak vizsgálatokról szólt, hanem arról is, hogy az egyéni odafigyelés közös üggyé válhat. A kezdeményezéshez csatlakozó résztvevők és Egészség Közösség üzenete egyszerű: egészségünkkel akkor érdemes foglalkozni, amikor még nincs baj. A Lidl Magyarország és a Magyar Vöröskereszt kezdeményezése igazolta, hogy az egyének saját döntései, a civil szervezetek szakmai munkája és a vállalatok felelős szerepvállalása együtt olyan környezetet teremthetnek, ahol egyre többen és egyre könnyebben tehetnek az egészségükért.

Fotó: Lidl Magyarország