Becsült olvasási idő: 0 perc
Fazekas: „ez történelmi fordulópont a magyar mezőgazdaságban”

A földművelésügyi miniszter szerint az állami földek ötöde kerül a gazdák kezébe.

Fazekas Sándor a magyar mezőgazdaság történelmi fordulópontjának tartja az állami szántóföldek értékesítését.

A földművelésügyi miniszter hétfőn, az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról szóló parlamenti vitanapon azt mondta, a nemzeti ügyek kormánya a földeladással egy közel évszázados kisgazda elképzelést vált valóra.

Közölte, az állami földek 20 százalékát bízzák a gazdákra, ezzel megerősítik a családi gazdaságok, a földművesek gazdasági pozícióit és versenyképességét. Mint mondta, a földművesek érdekeit tartják szem előtt, mert tulajdonosként nem kell bérleti díjat fizetniük.

A miniszter szerint a céljuk kisbirtokok megerősítése a nagybirtokokkal szemben, illetve az, hogy megvédjék magyar termőföldet a külföldi terjeszkedés veszélyétől.