Becsült olvasási idő: 1 perc
Fazekas: újabb élelmiszerek áfacsökkentésének lehetőségét vizsgálja a kormány

Évekre szólnak az élelmiszeráfa-csökkentés hatásai – hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

Fazekas Sándor azt mondta: a sertéshúst érintő tavalyi könnyítés bizonyítja, hogy hosszútávon mérsékelheti az árakat a friss tej, a tojás és a baromihús áfájának 5 százalékra csökkentése.

Következő lépésként a hal, a kenyér és egyes zöldségfélék forgalmi adótartalmát vizsgálhatják, egyebek mellett az ágazat fehéredése érdekében – közölte a tárcavezető.

A minisztérium vizsgálja néhány feldolgozott termék általános forgalmi adója csökkentésének lehetősségét is. A kormány és a tárca célja az, hogy az áfa-csökkentés hatása hosszú távon érvényesüljön, és így az árak álljanak be egy méltányos, a vásárlók által megfizethető szintre - emelte ki Fazekas Sándor.

A tárcavezető úgy fogalmazott; az egész Európában fertőző madárinfluenza miatt ugyan drágulhat a hús és a tojás, de ez csak rövidtávú hatás.

Fazekas szerint az idei áfa-csökkentés 35-40 ezer forint megtakarítást jelent egy családnak. A szakemberek arra is számítanak, hogy növekszik a fogyasztás, és a gazdaság is fehéredik az áfa-csökkentés hatására.