Nem csökken az érdeklődés a CD-lemezek iránt az online zenehallgatás térhódításával, noha az online zenei szolgáltatók használata kényelmesebb vagy olcsóbb a fizikai hanghordozók beszerzésével szemben.
Míg a nyugat-európai MediaMarkt áruházak eladásai ezt támasztják alá, ahogy évről évre egyre csökken a CD-lemezek forgalma, a magyarországi webáruházban ennek szöges ellentéte látható.
Ez a forgalmi növekedés a nálunk a 2000-es évek végén tapasztalható hanyatlás után a 2010-es évek elején kezdődött, és azóta ível felfelé. Eközben a műszaki kereskedő nyugat-európai áruházaiban ez a tendencia az online zenei szolgáltatók elterjedése miatt el sem indult: ott továbbra is jelentősen alacsonyabb az érdeklődés a magyarországi mértéknél. A műszaki áruházlánc hazai leányvállalata ugyanis arról számolt be, hogy évről évre folyamatosan nő a zenei termékek online forgalma, amióta 2013-ban a webáruházában is elindult a zenei albumok értékesítése.

„Folyamatosan nő az érdeklődés a CD- és „bakelitlemezek” (LP-k) iránt – magyarázza Kramolis Tibor, a MediaMarkt online zenei szolgáltatásokért felelős menedzsere. – Olyannyira, hogy az eddigi, körülbelül 26-30 ezres webáruházi zenei kínálatunk mellett egyre több kérést kaptunk vásárlóinktól, jellemzően egyedi, a piacon nehezen beszerezhető albumokra.
Az elmúlt években kapott mintegy kétezer egyedi igényre válaszolva idén erre már külön szolgáltatást, kiterjesztett zenei katalógust hoztunk létre a webáruházban, ahol további, mintegy 450 ezer lemezkiadványra jelezhetik igényüket a vásárlók. A 2021 májusában indított szolgáltatás megkönnyíti az érdeklődők számára a kívánt lemezek közötti böngészést, és néhány kattintással jelezhetik igényüket a „csemegék” beszerzésére.” – tette hozzá Kramolis Tibor.
Egymást kiegészítő platformok
A fizikai hordozók iránti igényt támasztja alá a „bakelitlemezek” reneszánsza is, a vinilek ugyanis évek óta slágerterméknek számítanak. A műszaki áruházlánc webáruházának eladásaiban ez drasztikus emelkedést is hozott az elmúlt nyolc évben: míg 2013-ban csak néhány tíz darabot adtak el, 2020-ban már közel hétezret.
A MediaMarkt szakértője szerint mindezek oka, hogy a két platform valójában kiegészíti egymást, mert különböző igényeket elégít ki és más közönség is keresi ezeket. Az online zenéket zömében háttérben hallgatjuk utazás vagy házimunka, esetleg hírolvasás közben. Ezzel szemben a fizikai hordozók esszenciája épp abban rejlik, hogy azok a minőségi kikapcsolódást szolgálják, hiszen ilyenkor ténylegesen a zenére figyelünk, annak szenteljük időnket.
A CD vagy az LP emellett egy produktum, ami vizuális élményt is kínál azzal, hogy a borítót a kezünkbe vehetjük, illata van, nem beszélve arról a hozzáadott értékről, hogy gyakran egy-egy album olyan bónusz zenét, vagy koncertfelvételt is tartalmaz, ami kizárólag a fizikai hanghordozón érhető el.

