A 4. születésnapját idén ünneplő ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. a napokban zárta le az évforduló alkalmával szervezett nagyszabású nyereményjátékát. A 4-es szám jegyében zajló jubileumi promóció záróakkordjaként kisorsolták a fődíjakat, a 4 darab AUDI A1-es személygépkocsit, ezen kívül gazdára talált 43 darab Sony LCD televízió, 444 darab Martello kávéfőző, valamint 1.971 darab ALDI vásárlási utalvány. Az akcióban minden olyan ALDI vásárló részt vehetett, aki a kampány időszaka alatt legalább 4.444 forint értékben vásárolt az áruházlánc üzleteiben és a vásárlást követően érvényes sorsjegyet dobott be a gyűjtőládákba. Az ALDI promóciója iránti érdeklődés ismét jelentős volt, hiszen összesen több mint félmillió darab sorsjegyet adtak ki, amelyből most 2.462-en nyertek tárgynyereményt.
„Együtt örülünk nyerteseinkkel, hiszen az ALDI magyarországi jelenlétének 4. évfordulója egybeesett áruházláncunk 81. üzletének megnyitásával. Az ALDI immár 4 éve képviseli következetesen hazánkban is az alapítók filozófiáját, amely szerint a lehető legjobb minőségű és ár-érték arányú kínálattal, és most már szinte az egész ország területén várjuk vásárlóinkat” – mondta el Székács Tibor, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatója a főnyeremények átadása alkalmával. „Ennek és a minden árucikkünkre, így az élelmiszerekre is kiterjedő pénzvisszafizetési garanciánknak, valamint a termékeinkre alkalmazott minőségvizsgálati módszereknek köszönhetően az ALDI-ban nem csak a nyereményjátékainkon nyerhetnek a vásárlók”- tette hozzá az ügyvezető.
A fődíjak, a 4 darab AUDI A1-es személygépkocsi új tulajdonosai közül egyikőjük sem nyert még eddig életében, így mindannyian nagy örömmel vették át a nyereményautót. Az egyik nyertes, Veres Csabáné Detti elmesélte, hogy kislánya születésnapján a másnapi zsúr kellékeit és alapanyagait vásárolta be az ALDI fóti üzletében, mikor a nyertes szelvényt bedobta. Ábrahám Gézáné Ibolya, aki két tinédzserlány édesanyja, a család régi Peugeot személygépkocsiját cseréli le a hófehér Audira. A nyugdíjas Pető Károly feleségével vette át a nyereményautót, ők a családi nyaralás alkalmával Balatonlellén vásároltak be, ami autót érő szerencsét hozott számukra. A negyedik autó nyertese, Mörk József elmondása szerint családjával gyakran vásárolnak az ALDI-ban, a nyereménykupon bedobása alkalmával a szentendrei üzletben is éppen a hétvégi nagybevásárlást intézték.

Becsült olvasási idő: 2 perc
Félmillióan játszottak az ALDI születésnapi nyereményjátékán
A 4 darab Audi A1 személygépkocsi nyertesei még soha életükben nem nyertek.
