Kevés olyan ember van, aki soha nem fogyasztott még valamilyen formában kávét. Sokkal inkább jellemző az, hogy naponta többször is hódolunk ezen nemes ital élvezetének, hiszen kávézunk otthon, a munkahelyünkön, kávézókban.
Tesszük ezt csupán a megunhatatlan ízélményért vagy épp extra energia reményében. A népszerűségüknek köszönhetően a megszokott, egyszerűkávékon túl igazi különlegességekkel is találkozhatunk már a kávélapokon. A kávé szerelemeseinek kedvezve a Bonafarm Csoport tagja, a Sole-Mizo Zrt. 2017-ben bevezette a Mizo Coffee Selection termékcsaládját.
Piackutatási adatokra alapozva a kezdetekkor 6 ízvariáns került a kínálatba, mely mára már 10-félére bővült. A portfólióban a klasszikus Espressotól a közkedvelt Latte macchiaton át a kuriózumnak számító Cold brewig szinte minden megtalálható.
A Mizo kávéitalok 100%-ban arabica kávéból készülnek, melyhez kiváló minőségű, csakis magyar gazdaságokból származó tejet adnak. A különböző fogyasztói igényeknek megfelelően az idén már a 3. születésnapját ünneplő termékcsaládban édesítőszerrel készült, laktózmentes, cukor- és édesítőszermentes, valamint koffeinmentes kávéitalok is elérhetők.
A Mizo kávéitalok nemcsak a fogyasztóknál vizsgáztak jól, de pillanatok alatt egy teljesen új kategóriát is teremtettek a piacon, mely azóta is dinamikusan növekszik, és melyben a márka stabilan őrzi piacvezető szerepét. A Mizo a művészeti projektekben széles körű tapasztalatokkal rendelkező Dió Stúdió segítségével, valamint a Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria közreműködésével a kávézás és a művészetek közös, tartalmas történetszálát szeretné tovább szőni azzal, hogy közösen megalkották a 2020 őszén boltokba kerülő limitált szériás Mizo Art Coffee kollekciót a már meglévő Mizo Coffee Selection termékcsalád tagjaiból.

A kollekció egyedülállóságát az adja, hogy a különleges kávék mellé különleges látványvilág társul, melyeket a Mizo a Red Dot díjas Dió Stúdióval együtt alkotott meg: minden Mizo Art Coffee termékhez 3 különböző festményt kapcsoltak, így összesen 30 festmény ’’kerül majd a boltok polcaira”. Valamennyi doboz alsó részén 1-től 30-ig található egy szám, hogy könnyebben beazonosítható legyen, mely darabot tarjuk a kezünkben, és melyekkel találkoztunk már eddig.
A csomagolásokon rövid leírás is van az egyes alkotásokról: elsőként a képet készítő művész nevével találkozhatunk, majd a mű címét, keletkezésének idejét olvashatjuk, végül pedig azt, hogy melyik múzeumban lelhető fel a választott kávénk csomagolásán látható alkotás eredeti példánya. A festmények magukkal ragadják a gondolatokat és néhány perc nyugalmat vagy épp új lendületet visznek megszokásokkal teli világunkba. Egy Flat white fogyasztása közben például együtt nyújtózhatunk az Ásító inassal vagy Tornyai János festményén keresztül belekortyolhatunk a reményekkel teli napkeltébe munkába indulás előtt. De található Csontváry, Szinyei, Toulouse-LautrecésBrueghel mű is az összeállításban.

Nemcsak külsejük, hanem összetételük miatt is figyelemre méltók a csomagolások, hiszen a Mizo más termékeihez hasonlóan a kávéitalokat is a Tetra Pak új, fogyasztó-és környezetbarát plant-based dobozaiba tölti.
Ezek a dobozok magas papírtartalommal rendelkeznek, a kupak és a külső rétegek pedignövényi alapú műanyagból készülnek, melyeket cukornádból állítanak elő.
Ennek eredményeképp jelentősen megnő a csomagolások megújuló alapanyagtartalma, elősegítve ezzel a körforgásos gazdaság megvalósítását.
Az „on the go” kivitelezésnek köszönhetően pedig a plein air-hez hasonló szemlélettel könnyen magunkkal vihetjük a kávénkat a szabadba, ahol álmodozhatunk, elmélkedhetünk, miközben elmerülünk az ízek és a művészetek nyújtotta élményekben.
A Mizo, valamint a Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria közös projektjének célja, hogy a festményekbe burkolózó kávéitalokon keresztül minél több fogyasztót ösztönözzenek további alkotások megismerésére, valamint a művészetek felé való nyitásra, hiszen azok világa számtalan csodát rejteget még számunkra.

