Becsült olvasási idő: 1 perc
Feszültség alakult ki a tojáspiacon

Tárgyalóasztalhoz hívják az áruházláncokat a tojástermelők, mert az elmúlt időben felszínre került problémák veszélybe sodorhatják az ágazat szereplőinek működését. Az állami hírügynökség által idézett Magyar Nemzetnek Szép Imre, a Tojásszövetség új elnöke azt mondta: számos esetben hirdettek az üzletláncok indokolatlan akciót, amivel letörték a felvásárlási árakat.

Az M-es méretű tojás darabja például tartósan negyven forint körül volt, de pár hete az egyik áruházlánc 25 forintos akciós árat hirdetett. Ezt az áresést a piaci folyamatok nem indokolták, mert sem a hazai, sem az uniós piacon nincs túlkínálat tojásból. A 25 forintos darabonkénti ár ráadásul olyan alacsony felvásárlási szintet feltételez, amely mélyen az önköltség alatt van. Ilyen olcsón itthon nem lehet tojást előállítani. Szép Imre hozzátette: a közeljövőben szeretnének egyeztetni valamennyi hazai kiskereskedelmi szereplővel, hogy elfogadható konszenzus alakuljon ki a tojás áráról, hasonló kilengések ne forduljanak elő.


Az árazás mellett arról is tárgyalnának, hogy szerintük egyes üzletláncok támadást indítottak a ketreces tartás ellen. Szép Imre azt mondta, hogy ezen áruházak részben anyacégeik nyomására próbálják kiiktatni az ilyen tojást, Németországban és az Egyesült Királyságban ugyanis az alternatív technológiák az elterjedtebbek.

A szakember szerint ugyanakkor a ketreces tartás a legköltséghatékonyabb és az innen származó tojás a legkevésbé szennyezett, a humánegészségügyi szempontok is mellette szólnak. Magyarországon és a visegrádi országokban is a ketreces tartás a legelterjedtebb, ezért a hazai ágazati szereplők a nemzetközi fórumokon a V4-ek segítségére is számítanak, emellett az olasz, a spanyol és a francia tojástermelők támogatásában is bíznak, hiszen ott is többségben van ez a technológia.