hero
Store Insider 2022. május 19. 12:18
Fiatal külföldi szakembereknek tartott tréninget a GVH és az OECD
A négynapos oktatószemináriumra 17 országból érkeztek résztvevők.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2005 óta működteti a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD) közösen a Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központot, amely a két szervezet szakmai hátterére építve nyújt támogatást a versenyjog és a versenypolitika területén, elsősorban a kelet-, délkelet- és közép-európai országok versenyhatóságai számára. Magyarország az oktatási központtal vezető szerepet játszik a régión belül az átmeneti gazdaságok fejlesztésében való részvétel és technikai segítségnyújtás terén. Három OECD regionális oktatási központ működik a világon, a legrégebbi alapítású a budapesti. E mellett az OECD még két hasonló központot létesített: az egyiket Dél-Koreában, a másikat Peruban.

A GVH-OECD budapesti Regionális Oktatási Központja „Versenyjogi elvek és eljárások” címmel rendezett szemináriumára ezúttal a kedvezményezett országok fiatal vagy pályakezdő versenyhatósági munkatársai érkeztek. Az esemény résztvevői a GVH és az OECD szakembereitől, illetve vállalati versenyszakértőktől szerezhettek ismereteket többek között a kartellek felderítéséről, a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés típusairól és korrekciójáról vagy az összefonódások ellenőrzésének szempontjairól és elemzési módszereiről. A négynapos oktatószeminárium gyakorlat-központúan, hatósági jogeseteket szimulálva, interaktív módon mutatta be a fiatal munkatársaknak a versenyjog és a hatósági eljárások minden lényegi aspektusát. 

„A szakemberek megfelelő utánpótlása minden versenyhatóság szempontjából kulcsfontosságú. A magyar nemzeti versenyhatóság munkatársainak átlagéletkora 38 év, így értjük a fiatalok nyelvét. Tisztában vagyunk azzal, milyen értékkel bír az OECD-vel együttműködéseben nyújtott versenyjogi szakmai oktatás. Megtiszteltetés, hogy hozzájárulhattunk a közép- és kelet-európai régió friss szakembereinek képzéséhez” – mondta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.

„Több mint 40 fiatal versenyjogi tisztviselő gyűlt össze Budapesten, hogy részt vegyen a versenypolitika alapjairól szóló szemináriumon, akik Kelet-Európa és Közép-Ázsia 17 különböző gazdaságából érkeztek. Ez egy csodálatos lehetőség volt a kapacitásépítésre és a tapasztalatcserére. Ami még ennél is fontosabb, hogy 4 napon keresztül találkoztak és dolgoztak együtt. Személyes kapcsolataik minden bizonnyal szilárd alapot jelentenek majd a versenyhatóságok fokozott együttműködéséhez és kölcsönös megértéséhez. Az OECD örömmel működik együtt a GVH-val ebben a fontos kezdeményezésben" – mondta Ori Schwartz, az OECD Versenyügyi Részlegének vezetője.

A GVH és az OECD közös regionális oktatási programja a tavaly ősszel elfogadott tervek szerint az év során többek között bíróképzésekkel folytatódik, melyhez a GVH pályázaton pénzügyi támogatást nyert az Európai Bizottságtól.

A nyitókép illusztráció (Forrás: Adobe Stock)