Baldauf László közölte: az élelmiszer-kereskedelemben betöltött szerepük lehetővé teszi az olcsóbb árubeszerzést, és ezt a piaci előnyt a vendéglátásban is érvényesítik.
Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP), az I. kerület polgármestere elmondta: a Budavári Önkormányzat áttekintette a Vár vendéglátó-ipari helyzetét, és örömmel vették, hogy a
kispénzű turistáknak, lakóknak is megfelelő kínálatot, szolgáltatást nyújtó létesítményt hozott létre a CBA, amely stratégiai partnere volt már korábban is az önkormányzatnak, például a szociális kártya működtetésében.
Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a helyszínen 1970-es évek óta étterem üzemelt, a mostani átépítési munkák három hónapot vettek igénybe. Az első ilyen, élelmiszerüzlethez nem kapcsolódó éttermükben a turistákon kívül a Várban élők és dolgozók kiszolgálását tekintik feladatuknak.

