Becsült olvasási idő: 0 perc
FM: 300 millió forint jut az idén a zártkertek megújítására

Háromszáz millió forint jut az idén a Zártkerti revitalizációs program finanszírozására, amely duplája a tavalyi összegnek  - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

V. Németh Zsolt elmondta: az idén második alkalommal hirdette meg a szaktárca a zártkertek, zártkerti fekvésű földrészletek, elhagyott és/vagy elvadult gyümölcsösök, szőlőskertek megújítását támogató programját.

Közölte: az önkormányzatok egyedi támogatási kérelmet nyújthattak be az országos zártkerti szociális mezőgazdaság elterjesztését szolgáló mintaprogramok megvalósítására.

Hozzátette: jövőre tovább szeretnék növelni az erre szánt összeget.