A konferencián előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken, jó gyakorlatokon keresztül láthatnak rá a résztvevők a legjelentősebb hazai és nemzetközi piaci folyamatokra. A következő hetekben bemutatjuk az előadókat, akik között ágazati szakembereket, piackutatókat, marketing- és kereskedelmi szakértőket egyaránt találni. FMCG Top 2024. június 6-án, az EIFFEL Műhelyházban.

Cseh Balázs
Cseh Balázs a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke, az Élelmiszerbankok Európai Szövetségének (FEBA) hálózatfejlesztési vezetője. 2005-ben az alapító csapat tagjaként részt vett a Magyar Élelmiszerbank Egyesület megszervezésében. 2009 óta vesz részt FEBA munkájában, 14 éven keresztül az Igazgatóság tagjaként, 2024-től pedig FEBA operatív vezetői csapatában. Tanácsadóként dolgozik élelmiszer-hulladékkal kapcsolatos, EU által finanszírozott kutatási és innovációs projektekben, valamint tagja az élelmiszerveszteségekkel és élelmiszer-hulladékkal foglalkozó uniós platformnak.


