Az Új utak a marketingben szekció első előadását Feitel Balázs az Ipsos igazgatója tartotta meg, Fogyasztói ügyfélélmény – mi kell ahhoz, hogy elégedett legyen a vásárló? – címmel. Aki negatív élménnyel találkozik a vásárlás során tízszer valószínűbb, hogy nem marad a márka mellett. Minden harmadik ember mondja azt, globálisan, hogy a legfontosabb, hogy egy márka betartsa az ígéretét, a fogyasztók ugyanakkor nem szeretnék, hogy a márkák bábáskodjanak felette.
Bizalmatlanok itthon a fogyasztók: azzal az állítással, hogy az “élelmiszer megbízható” a magyaroknak csak a 23 százaléka ért egyet, míg Indiában ez 51 százalék, Németországban pedig 30 - hangzott el az előadásban.
71 százalék gondolja azt, hogy az élelmiszervásárlás költségei növekedni fognak a jövőben, lesznek vesztesei és nyertesei az inflációs nyomásnak. Ezért is fontos, hogy bizalmat alakítsunk ki a fogyasztókban.

Saját márkás termékek vs. gyártói márkák – lefelé vásárol a fogyasztó? - Előadó: Vágyi Erik ügyvezető igazgató, NIQ (NielsenIQ)
Az infláció hajtotta árszínvonal növekedés és mennyiségi csökkenés 2023 áprilisában 12.4 %. Az előadó némileg javuló fogyasztói kilátásokról számolt be a januári mélypont után. A fogyasztói optimizmus emelkedik, de a spórolási stratégiák továbbra is a homloktérben maradtak. 52% tudatosabb vásárlással él, 56 % kevesebbet vásárol; 50 % pedig akciók, promóciók keresésében bízik. Európában minden harmadik ember alacsonyabb árszínvonalú terméket választ. Itthon csupán 6% állítja, hogy a jövőben sem fog olcsóbb márkákat vásárolni.
A tejtermékeknél a legmagasabb a saját márkák részesedésének növekedése ez 4.20%.
Az előadások után a kutatók kerekasztal-beszélgetésben is megvitatták, hogy miért vásárol lefelé a fogyasztó, egyes kategóriákban miért erősek a gyártói márkák, hogyan alakul át az FMCG-piac. Moderátor: Dörnyei Otília, consumer&retail director; Inspira Research
Résztvevők: Benedek Eszter ügyvezető, Magyar Termék Kft; Feitel Balázs igazgató, Ipsos;; Vágyi Erik ügyvezető igazgató, NIQ (NielsenIQ); Hittner Krisztina, a DM PR-csoportvezetője.

A kerekasztal-beszélgetés után Filó Angéla Katalin, a httpool meta client partner szakembere előadásában elmondta, hogy a httpool látja el a Meta professzionális támogatását többek között Magyarországon. Nem kezel kampányokat, csak platformot képvisel. A friss adatok szerint a facebooknak 7,4 millió felhasználója van Magyarországon. Az előadásában példákon keresztül mutatta be a platformon futó jó gyakorlatokat.
HR - az élelmiszeripari szakemberek új generációja
HR-Inspiráció, mint megtartó erő a siker képlete. Előadó: Dr. Fehér Orsolya főigazgatói tanácsos, MATE; A szakemberképzéssel kapcsolatos előadásban arra kereste az előadó a választ, hogy hogyan alakult át a nemzetközi és hazai élelmiszeripari szakemberképzés, a jövőben milyen irányokat határoztak meg, illetve milyen kutatási irányok várhatóak. Mindezek pedig, hogyan hatnak az élelmiszeripar, az FMCG-piac fejlődésére.
Az élelmiszeripari mérnök képzésre jelentkezők száma csökkenő tendenciát mutat 2016 után folyamatosan. A MATE új képzések nemzetközi kutatáson alapulnak, illetve az ipar segítségét kérték, ahhoz, hogy mi az a képzés, amire szükség van. Ilyenek például a táplálkozástudomány, vagy az élelmiszerkereskedelem ezek újonnan kerültek be a képzési körbe. Duális képzéseikben az egyetem és a vállalat közösen alakítja a képzési rendszert. A vállalatok itt a hallgatókkal szerződést kötnek - hangzott el. A MATE projekt szemléletű oktatásra váltott.

Fenntarthatóság és CSR
Fenntartható élelmezés, élelmiszerhulladék hatékony csökkentése, környezetbarát alapanyagok, alternatív, fenntartható megoldások az FMCG-piacon - a konferencia utolsó kerekasztal-beszélgetésben szó esett az optimalizált beszerzések fontosságáról, és a zöldtermékek fejlesztéséről. Moderátor: Ács Dóra főszerkesztő, Store Insider Résztvevők: Dalmadi Júlia alapító-tulajdonos, TransFoodMission Kft; Márta Irén igazgató, BCSDH; Maczelka Márk kommunikációs vezető, SPAR Magyarország; Mihály Eszter CSR-manager, HELL Energy Magyarország Kft.; Perepelica Kirill társalapító,Munch; Szabó Szilvia, a Magyar Élelmiszerbank ügyvezetője.
A beszélgetésen elhangzott, hogy a Földön egy milliárd 7 millió ember túlsúlyos, kétszer annyian, ahány alultáplált ember él a bolygón (ez 870 millió ember). A hazai statisztikák élelmiszerpazarlás mindössze 5 százaléka keletkezik a kereskedelemben 50 pedig a háztartásokban. Tavaly 8600 tonna élelmiszert mentett az Élelmiszerbank, 250 ezer embernek segítenek az év során. A klímaváltozás miatt az élelmiszerellátás veszélyben van és vannak olyan cégek, melyek az ellátást próbálják meg átalakítani. A kereskedelemnek és a gyártóknak együtt kell eljuttatnia az információkat a fogyasztókhoz. Ez utóbbira jó példát ad a Spar és a Nestlé fenntarthatósági kisokosa.


