A program összesen 350 ezer hektárról szól, első körben 220 ezer hektár kerül kalapács alá nyilvános liciteken.
Eddig több mint 20 ezer hektár kelt már el, ami 1000 birtoktestnél és 600 vásárlónál is többet jelent. A területek jelentős része 3 hektár alatti birtoktest - mondta Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár.
Hozzátette: a földárverések az eredeti ütemtervnek megfelelően haladnak, az érdeklődés azonban területenként eltérő. Volt olyan, ahol kétszázszor kellett felemelni a tárcsát, mire valaki megszerezte a földet, ám akadt olyan is, ahol érdeklődő sem volt. Összességében nagyon komoly az érdeklődés, és ahhoz, hogy a kevesebb pénzzel rendelkező gazdák is földhöz tudjanak jutni, meg kell emelni a hitelkeretet - vélte.
Bitay Márton azokra az ellenzéki vádakra, hogy a mostani licitek a nagybirtokkal rendelkezők és a külföldiek érdekeit szolgálják, úgy reagált: „nem tapasztaltam, hogy a nagybirtokosok folyamatosan a vállunkat veregetnék örömükben, hogy megkezdődött a földárverés”. A meghirdetett 50 ezer helyrajzi számból 41 ezer 10 hektár alatti birtoktesteket takar, ami a nagyüzemeknek egyáltalán nem kedvez - magyarázta.

