Becsült olvasási idő: 1 perc
Növekvő lehetőségek a halal baromfitermékek hazai gyártásában

Az európai muszlim közösség erősödése új piacokat nyithat a hazai agrár- élelmiszeripar szereplői előtt – írja cikkében a Magyar Nemzet. A báránypiacon már az elmúlt évben is érezhető volt a növekvő kereslet.

Eddig kiaknázatlan, új piaci lehetőség előtt áll a hazai baromfiágazat. Európa-szerte megnőtt az iszlám törvények által készülő, úgynevezett halal élelmiszerek, köztük a baromfihús iránti igény - hivatkozik a Baromfi Terméktanács (BTT) közleményére a lap. E szerint a piaci lehetőségeket elsősorban a nyugat-európai országok, az arab országok és Törökország jelenti. Ugyancsak értékesítési lehetőséget jelentenek a volt szovjet tagköztársaságok és Oroszország is. A terméktanács úgy látja, ez utóbbira lenne érdemes nagyobb figyelmet fordítaniuk az ágazat hazai szereplőinek, mivel az orosz piacon kiváló lehetőségek kínálkoznak a jövőben.

A Magyar Iszlám Közösség tájékoztatása szerint minden halal baromfitermékre megvan a kereslet, különösen a víziszárnyasok iránti igény növekszik. A feldolgozott halal konzervtermékekre is lenne érdeklődés, de ilyeneket ma kevés cég gyárt.

A halalnak megfelelő baromfitermékek előállítását minden olyan feldolgozónak érdemes megfontolnia, amely meg tud felelni az előírásoknak. A közösség összefoglaló anyagot készített a halal élelmiszerekkel kapcsolatos követelményekről és intézkedésekről. Ezek szerint például csak olyan állat vágása engedélyezett, amelyet korábban halal élelemmel etettek, egészséges – erről pedig állatorvosi igazolása is van –, ha pedig az állatot messziről szállítják, akkor a vágás előtt hagyni kell pihenni.

A feldolgozóüzemeknek komoly kihívást jelenthet, hogy minden követelménynek megfeleljenek, hiszen például a vágást egy felnőtt muszlimnak kell végeznie, aki fizikailag és mentálisan is egészséges, és vallási képzést kapott a feladat elvégzésére. 

Az európai muszlim közösség megerősödése a hazai báránypiacon máris jelentősebb nyomot hagyott. Ahogyan azt Mezőszentgyörgyi Dávid, a Juh- és Kecskeágazatért Egyesület Elismert Szakmaközi Szervezet ügyvezetője korábban lapunknak elmondta: az elmúlt időszakban új piacok nyíltak a magyar juh előtt.

A fiatal bárány legfontosabb felvevőpiaca még mindig Olaszország, a nagyobb súlyú állatokat azonban Szaúd-Arábiától Izraelig keresik a vevők. Izraelbe például 170 százalékkal többet szállítunk, mint korábban.