hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Gabonaszövetség: hiány lehet kukoricából

Pótsa Zsófia a Gabonaszövetség főtitkára szerint a kormányzati érvek nem állják meg a helyüket.

Magyar búza tényleg van elég, de kukorica nincs – hívta fel a figyelmet InfoRádióban a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára. Szerinte nem állja meg a helyét, hogy az Ukrajnából behozott szállítmányok nagy mértékben szennyezettek az Európai Unióban nem engedélyezett szermaradványokkal.

Illusztráció: Adobe Stock

Pótsa Zsófia kijelentette, a gabonafeldolgozó-kiskereskedők érdekképviselete soha nem támogatott semmiféle piackorlátozó intézkedést, így az exportkorlátozást sem, amiről meglátásuk szerint be is igazolódott, hogy leginkább csak negatív hozadéka lett. A fentiekhez hasonlóan az importtilalmat sem támogatják, tiltakoznak ellene.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy miután a raktárak tele vannak, egyelőre nem fog kiütközni a probléma. Ha viszont az eddig megszokott 20-25 ezer tonnányi heti szállítások elmaradnak nyáron már gondok lehetnek a piacon. 

A főtitkár elmondta: "az agrárminiszter közleményében is az szerepelt, hogy a több héten át tartó munka során három esetben találtak mikotoxinnal szennyezett kukoricát a szakemberek, és ugyancsak három minta mutatott pozitív eredményt a GMO-vizsgálatot követően." Szerinte ilyen mennyiségekre nem lehet azt mondani, hogy mérgezi az állatokat vagy a lakosságot.

forrás: Infostart.hu