Becsült olvasási idő: 1 perc
Gálaünnep a Derecskei Gyümölcsösben

Háromnapos gálaünnep kezdődött ma a Derecskei Gyümölcsösben abból az alkalomból, hogy ezen a hétvégén kerülnek kosárba az idei első érett Gála almák azokról az almafákról, amelyek elültetésében tavasszal ezer gyerek segített.

A 80 hektáros almáskertben tavasszal tízezer almafát ültettek, a munkákban résztvevő ezer diákot is meghívták az első gálaünnepre, hogy megkóstolhassák az új termést, és ismerkedjenek a térségükre jellemző hagyományos, de a mai kornak megfelelő modern és környezettudatos módon előállított helyi élelmiszerekkel – mondta el a helyszínen Szabó Imre, az almáskert tulajdonosa.

A rendezvény idején a gyerekek megismerhetik egyebek mellett a száraztészta készítés, a friss túró előállítás, vagy a "varázs almalekvár" készítés helyi hagyományait.

Fotó: 123rf.com

A gálaünnepen mutatkozik be első alkalommal a Hajdúsági Modern Gazdák konzorciuma, amelyet egy hónapja alakított meg tíz környékbeli, a hagyományos paraszti ételek, illetve annak alapanyagai előállítására szakosodott termelő - sorolta Szabó Imre.

Rájöttek ugyanis, hogy Derecske 20-30 kilométeres körzetében minden élelmiszert elő tudnak állítani a helyi hagyományokon alapuló modern módszerekkel, ami például egy étterem ellátásához kell. Az almáskert Almavirág éttermében például csak ilyen ételeket kínálnak: az alapanyagokat a zöldségtől a gyümölcsig, a liszttől a lekvárig, az olajtól a tejtermékeken át a húsokig mind helyben termelték - magyarázta Szabó Imre.