hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 7 perc
Greengage - idén is díjaztuk a zöld elköteleződést

Május 3-án kiderültek a PPH Media szaklapkiadó Greengage - a zöld elkötelezettség díja versenyének eredményei. 

A verseny célja volt, hogy megtalálja és bemutassa azokat az eredményes vállalatokat, akik ma Magyarországon fenntarthatóan, kiemelt fontossággal, "öko-tudatosan" és környezetkímélően gyártanak innovatív termékeket, adnak el szolgáltatásokat, vagy támogatják fejlesztéseikkel, folyamataikkal a piacot.

Vándor Ágnes

A díjkiosztón beszédet mondott Vándor Ágnes a PPH Media szaklapkiadó ügyvezető igazgatója. Kiemelte:  szívügye a fenntarthatóság és bár a zsűrizésben nem vett részt zsűritagként, nagyon érdekesnek és színesnek találta a pályázatokat. Ráadásul a pályázó cégek is nagyon különbözőek voltak: számos szegmensből érkeztek. Elmondta: tudja, hogy ma már szinte elengedhetetlen a zöld gondolkodás, ám jó látni, hogy ennél többet akarnak és tesznek is a cégek, folyamatosan új, jobb és jobb megoldásokon dolgoznak. 

 

 

Nagy Julianna

 

 

Nagy Julianna, zsűrielnök a KPMG TANÁCSADÓ KFT.  ESG és fenntarthatósági szolgáltatások szenior menedzsere beszédében elmondta, hogy alapvetően az online zsűrizés után shortlistet kellett volna létrehozni, de olyan magas pontszámok születtek, hogy minden pályázat bejutott a shortlistre. Így minden projektről esett szó a személyes zsűrizésen. Kiemelte az értékelési szempontokat is. 

29 pályázat került a döntőbe

A zsűri két körben értékelte a pályázatokat az alábbi szakmai szempontok szerint: pályázat milyen előrelépést mutatott fenntarthatóság szempontjából a korábbi saját állapothoz/szinthez és/vagy a hasonló, piacon elérhető termékekhez/szolgáltatásokhoz/folyamatokhoz képest. Figyelembe vették az alábbiakat:
o A projekt hatásai és eredménye
o Innováció
o Vállalati gyakorlatok és tapasztalatok
o Szervezetfejlesztés

Képgalériánk a cikk végén tekinthető meg!
 

A zsűri:
1. NAGY JULIANNA – Zsűrielnök, szenior menedzser – ESG és fenntarthatósági szolgáltatások, KPMG TANÁCSADÓ KFT.
2. MÁRTA IRÉN –Ügyvezető Igazgató, MAGYARORSZÁGI ÜZLETI TANÁCS A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSÉRT
3. HERNER KATALIN – Ügyvezető Igazgató, KÖVET EGYESÜLET A FENNTARTHATÓ GAZDASÁGÉRT
4. SOMFAY DOROTTYA – Business Unit Director, PPH MEDIA
5. DR. ÁGOSTON CSABA - KSZGYSZ elnöke; Ezüstkő Mérnöki Környezetvédelmi Kft., 
6. SIMON ANITA - Fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettes, az Executive Board tagja, ALTEO NYRT.
7. CSERTÁN ÁKOS - Founder, CEO, ATLAS, RISE!
8. CSISZKÓ CSABA - Fenntarthatósági üzletágvezető, DENKSTATT HUNGARY

 

ÍME AZ EREDMÉNYEK!


1. FŐKATEGÓRIA: ÚJ ÉS MEGÚJÍTOTT TERMÉKEK

Döntőbe jutottak az alábbi pályázatok:

• Csomagolásmentesen a fenntartható jövőért! 
• ECOPlanet, az első zöld cementtermék bevezetése a hazai piacra
• Mentes termék környezettudatos csomagolásban
• MM Geszti vadgesztenyés mosógél 
• Wolt Upcycled kollekció: Futárzsákból kutyakabát


Alkategória: Egyéb tartós fogyasztási cikkek

Döntőbe jutott:
Nevezés: Wolt Upcycled kollekció: Futárzsákból kutyakabát 
Nevező: Wolt

Alkategória: Egyéb

Döntőbe jutott:
Nevezés: Mentes termék környezettudatos csomagolásban
Nevező: Florin Zrt.

Döntőbe jutott:
Nevezés: MM Geszti vadgesztenyés mosógél 
Nevező: MosóMami Kft.


Special Mention

Nevezés: ECOPlanet, az első zöld cementtermék bevezetése a hazai piacra
Nevező: LAFARGE Cement Magyarország Kft.
Ügynökség: Effectivo Communications

A LAFARGE Cement Magyarország Kft a “net-zéro” kibocsátási célt szem előtt tartva, 2022 őszén elsőként vezette be a hazai piacra az ECOPlanet fantázianévvel ellátott, zöld cementtermékét, amely innovatív és fenntartható építési alapanyagként szolgál az építőipar számára. Az ECOPlanet termék innováció célja az építőipar számára olyan alapanyagot biztosítani, amely lehetővé teszi, hogy környezettudatos, energiahatékony és alacsony CO2-lábnyomú, ezáltal „zöldebb” építkezések valósulhassanak meg Magyarországon.


Kategóriagyőztes: Új és megújított termékek

Nevezés: Csomagolásmentesen a fenntartható jövőért!
Nevező: dm Kft.  

A dm októbertől a hazai drogériák között elsőként országosan 24 üzletében állított üzembe utántöltő állomást. Budapesten 8, míg vidéken további 16 helyszínen vásárolhatnak csomagolásmentesen öko termékeket a fenntartható alternatíva iránt érdeklődők.

 

2. FŐKATEGÓRIA: SZOLGÁLTATÁSOK

Döntőbe jutottak az alábbi pályázatok:
• A SPAR Magyarország visszaveszi, amit a környezet nem tud 
• Hitelezési folyamatok ESG szempontokkal történő kiegészítése projekt 
• K&H zöld lakáshitel 
• V.30 SPORT- ÉS ÉLMÉNYKÖZPONT PRAMA & BIOCIRCUIT Innovatív sportszolgáltatás


Alkategória: Sport, rekreáció

Döntőbe jutott:
Nevezés: V.30 SPORT- ÉS ÉLMÉNYKÖZPONT PRAMA & BIOCIRCUIT Innovatív sportszolgáltatás 
Nevező: V.30 Sport- és Élményközpont


Alkategória: Pénzügyi szolgáltatások
 

Döntőbe jutott: 
Nevezés: Hitelezési folyamatok ESG szempontokkal történő kiegészítése projekt
Nevező: MKB Bank


Special mention

Nevezés: K&H zöld lakáshitel 
Nevező: K&H Bank 
Ügynökség: LA Communications

A K&H, a piacon elsőként, és eddig egyedülálló módon, egy olyan jelzálog hitelterméket vezetett be 2022 augusztusától, amellyel egyszerre segít elérni a bankcsoport klímavédelmi vállalásait, valamint alternatívát nyújt az elszabaduló rezsiszámlákra is. Olyan korszerűsítési, felújítási beruházásokat ösztönöz és finanszíroz, amelyek zöldebbé és takarékosabbá teszik otthonainkat anyagi és energetikai szempontól egyaránt.


Kategóriagyőztes: Szolgáltatások

Nevezés: A SPAR Magyarország visszaveszi, amit a környezet nem tud
Nevező: SPAR Magyarország  
Ügynökség: KRQ

A SPAR Magyarország fenntarthatósági programjának egyik legfontosabb területe a természeti környezet védelme, amelyben fontos szerepe van a modern hulladékgazdálkodásnak. Az áruházlánc már 2012 óta minden üzletében visszaveszi a papír, fém, műanyag és üveg csomagolási hulladékot, és egyre több üzletében alakít ki speciális hulladékgyűjtőket is, valamint csatlakozik olyan kezdeményezésekhez is, amelyek népszerűsítik a tudatos hulladékgazdálkodást. Logisztikai hálózatának, valamint a partnereivel (pl. Returpack, Biotrans) felépített hatékony működési rendszernek köszönhetően a fenntartható hulladékgazdálkodásba tett erőfeszítései évről-évre ismertebbek és hatékonyabbak.

3. FŐKATEGÓRIA: FOLYAMATOK


Döntőbe jutottak az alábbi pályázatok:

• Adj új életet régi ruháidnak! 
• Egy szemétdombbal kevesebb! 
• Fahulladék kezelése fenntarthatósági célok mentén 
• Kevesebb műanyag a SPAR Magyarország termékcsomagolása és logisztikai folyamatai során 
• Net-zero banking projekt 
• Újrahasználható csomagolással a környezetterhelés csökkentéséért 
• Úton a fenntartható logisztika felé 
• V.30 SPORT- ÉS ÉLMÉNYKÖZPONT Greenovatív-Ökoház 
• Wolt upcycled kollekció: futárzsákból kutyakabát


Alkategória: Energiatakarékos megoldások

Döntőbe jutott:
Nevezés: V.30 SPORT- ÉS ÉLMÉNYKÖZPONT Greenovatív-Ökoház
Nevező: V.30 Sport- és Élményközpont


Döntőbe jutott: 
Nevezés: Kevesebb műanyag a SPAR Magyarország termékcsomagolása és logisztikai folyamatai során 
Nevező: SPAR Magyarország 
Ügynökség: KRQ

Döntőbe jutott: 
Nevezés: Egy szemétdombbal kevesebb! 
Nevező: Eurofins Analytical Services

Döntőbe jutott:
Nevezés: Fahulladék kezelése fenntarthatósági célok mentén 
Nevező: Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft

Döntőbe jutott:
Nevezés: Újrahasználható csomagolással a környezetterhelés csökkentéséért
Nevező: Tesco
Ügynökség: Morpho

Döntőbe jutott:
Nevezés: Wolt Upcycled kollekció: Futárzsákból kutyakabát
Nevező: Wolt

Döntőbe jutott: 
Nevezés: Adj új életet régi ruháidnak!  
Nevező: Westend Bevásárlóközpont
Ügynökség: Well
Társnevező: Touché Event  

Döntőbe jutott:

Nevezés: Net-Zero Banking projekt
Nevező: MKB Bank  


Kategóriagyőztes: Folyamatok

Nevezés: Úton a fenntartható logisztika felé
Nevező: Trans-Sped Kft.

Az online rendelések folyamatosan növekvő száma egyre több felhasznált csomagolóanyaggal jár. A Trans-Spednél elhivatottak a zöld e-kereskedelem iránt, ami értéket termel és gazdaságosan működtethető. A cég ZERO szolgáltatása a hagyományos megoldásoknál környezetbarátabb áruszállítást tesz lehetővé. Egyedülálló megoldásnak számít, hiszen teljesen csomagolóanyag-mentesen, többször használatos ládákban szállítanak, ezáltal nemcsak a kiszállításhoz használt kartondoboz, de a térkitöltő anyagok hulladékától is mentesül az online rendelési és kiszállítási folyamat.


4. FŐKATEGÓRIA: TÁMOGATÓ ESZKÖZÖK

Döntőbe jutottak az alábbi pályázatok:
• A mastercard.hu karbonlábnyomának monitorozása és menedzselése 
• Bookline Zöld 
• HELLo ALU szemléletformáló program 
• Hogyan lesz energia a dinnyehéjból? 
• Hulladékgazdálkodás másképp - A MaKuka Brand bevezetése 
• Jövőálló érték: a tudás 
• KÉSZ Next fenntarthatósági program 
• Környezettudatos szemléletmód népszerűsítését ösztönző  kommunikációs aktivitások a LAFARGE-nál 
• K&H hűsítő ligetek 
• River Cleanup Collective @Duna – Együtt a tisztább folyókért 
• Vasúti járművek alkatrészeinek innovatív és fenntartható felületkezelése

 
Alkategória: Edukációs projektek

Döntőbe jutott: 
Nevezés: HELLo ALU szemléletformáló program 
Nevező: HELL ENERGY Magyarország Kft.
Ügynökség: DeepInsight Kft. 
Társnevező: Organic Communications Kft.

Döntőbe jutott:
Nevezés: K&H hűsítő ligetek 
Nevező: K&H Bank 
Ügynökség: Well PR Ügynökség

 
Alkategória: Kommunikációs megoldások

Döntőbe jutott: 
Nevezés: Hogyan lesz energia a dinnyehéjból?
Nevező: Eurofins Analytical Services

Döntőbe jutott: 
Nevezés: Környezettudatos szemléletmód népszerűsítését ösztönző  kommunikációs aktivitások a LAFARGE-nál
Nevező: LAFARGE 
Ügynökség: Effectivo Communications  

Döntőbe jutott: 
Nevezés: Bookline Zöld
Nevező: Bookline

Döntőbe jutott: 
Nevezés: Jövőálló érték: a tudás
Nevező: STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.  

Döntőbe jutott: 
Nevezés: River Cleanup Collective @Duna – Együtt a tisztább folyókért  
Nevező: Lidl Magyarország


Special mention

Nevezés: Hulladékgazdálkodás másképp - A MaKuka Brand bevezetése
Nevező: MiReHu Nonprofit Kft.  

A Mirehu Nonprofit Kft.  bevezetésre került programjai számos pozitív visszajelzést kaptak, amely arra ösztönözte őket, hogy ezt a tevékenységüket tudatos módon egy brand keretén belül valósítsák meg, mely lehetővé teszi, hogy helyi és országos szinten is legyen egy márka, amelyhez a hulladékgazdálkodás, a fenntarthatóság, a szemléletformálás és a környezettudatosság társul.


Special mention

Nevezés: A mastercard.hu karbonlábnyomának monitorozása és menedzselése
Nevező: Mastercard Magyarország 
Ügynökség: Crane Kft.  

A marketing karbonlábnyomának mérésére eddig nem rendelkeztek megfelelő eszközök. A most létrehozott eszköz a Carbon.Crane Website Karbon Monitorja, mely egyedülálló módon a weboldalak esetében az oldalak önálló karbonlábnyomát a forgalommal összevetve, napi frissítéssel mutatja weboldalunk karbonlábnyomát.
Special mention

Nevezés: Vasúti járművek alkatrészeinek innovatív és fenntartható felületkezelése   
Nevező: Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft.

A Knorr-Bremse Budapest fenntarthatósági törekvéseként ambiciózus célt határozott meg:
• egyrészt, hogy a színváltási folyamatot és a karbantartási időt jelentősen lerövidítse,
• másrészt pedig, hogy a festékkezelés modernizálásával kevesebb, a környezetre ártalmas festéket és hígítót kelljen felhasználni a felületkezelés során.
A leggyakrabban kért 30 szín és komponensei minden nap rendelkezésre kell, hogy álljanak, ezért a festékkezelést ennek figyelembe vételével kellett megtervezni és kialakítani. Ennyi féle szín biztosítása és kezelése jelentette a tervezésben a legnagyobb kihívást és iparági szinten is egyedinek számít ekkora paletta rendelkezésen tartása.

 
Kategóriagyőztes: Támogató eszközök

Nevező: KÉSZ Next fenntarthatósági program (KÉSZ Csoport) 
Ügynökség: Positive Adamsky 
Társnevező: OutClass

Az építőipar köztudottan nem tartozik a fenntarthatóság területén élenjáró szektorok közé. A KÉSZ Csoport célja ezen negatív sztereotípia megváltoztatása, azáltal, hogy a fenntarthatóság iránti törekvést az üzleti stratégia és a vállalati kultúra részévé teszik, inspirálva ezzel a teljes hazai iparágat és partnereiket egyaránt. 2022-ben a cégcsoport az iparágban az elsők között indította útjára fenntarthatósági programját.

Gratulálunk minden döntőbe jutott és győztes pályázónak!

A képgalériánkat a fotóra kattintva tudja megtekinteni!