Becsült olvasási idő: 0 perc
Gyorsabban nőtt a magyar gazdaság a harmadik negyedévben

Az előzetes adathoz képest gyorsabban, 2,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság július és szeptember között.

A bővülés elsősorban a mezőgazdaság és a szolgáltatások teljesítményének köszönhető. Várakozásaink szerint a novemberi hatéves bérmegállapodás már 2017-ben érdemben segítheti a növekedést.

Az év első három negyedévében összességében 2,1 százalékos volt a növekedés üteme. A növekedés a mezőgazdaság jó teljesítményének, a nettó bérek 7,6 százalékos emelkedésének, a foglalkoztatás bővülésének, és ezzel együtt a rekordalacsony munkanélküliségnek, valamint az alacsony inflációs környezetnek köszönhető.
2017-től a gazdaság érdemi gyorsulására számítunk.

Az otthonteremtési program felfutása,a novemberi hatéves bérmegállapodásban rögzített munkáltatói adócsökkentés és béremelések, valamint az uniós források felhasználásának erősödése jelentősen támogatja majd a növekedést.