Új pályázati felhívás jelent meg 3,3 milliárd forint keretösszeggel a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) a mikro-, kis és középvállalkozások (kkv) versenyképességének és hatékonyságának növelésére.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára elmondta, hogy a felhívással létrejövő mentorprogramban a növekedési lehetőségekkel rendelkező kkv-kat sikeres vállalkozások, mentorok segítik a vállalkozói aktivitásuk és versenyképességük növelésében, beszállítói pozíciójuk kialakításában, erősítésében, a külpiacra lépésben, valamint a program hozzájárul a vállalkozói kultúra és imázs javításához is. Rákossy Balázs hozzátette, a projekt a területi kereskedelmi és iparkamarák együttműködésével valósul meg, amelyek egy országos tanácsadói és mentor hálózatot építenek ki. Emellett szakmai rendezvények megtartásával, kommunikációs, szemléletformáló, mentoráló, tanácsadó és egyéb tevékenységekkel járulnak hozzá a kkv-k korszerű szemléletének és üzleti tudásának növeléséhez, versenyképességének javulásához.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a programban kidolgozzák a magyar kkv-szektor hatékonysági, termelékenységi és eredményességi mutatóit, megvizsgálják a magyar és nemzetközi módszereket, meghatározzák a beavatkozási területeket, valamint beazonosítják azok célcsoportjait. Emellett összehangolják a vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó magyar szervezetek tevékenységét a kormányzat kkv-fejlesztési célkitűzéseivel, és konkrét intézkedéseket dolgoznak ki.

