Becsült olvasási idő: 0 perc
Háromszázmilliós áfacsalás műtrágya-kereskedelemmel

Csaknem háromszázmillió forintos költségvetési csalással gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hat embert, akik az áfa megfizetése nélkül importáltak nagy mennyiségű műtrágyát – tájékoztatott a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.

A főként főváros környéki és Nógrád megyei cégek vezetői Lengyelországból és Szlovákiából importálták a műtrágyát, amelyet fiktív számlák felhasználásával belföldön értékesítettek. A szállítmányokhoz szükséges azonosítókat az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerben egy salgótarjáni kocsmából intézték.

Az átszámlázásokhoz strómanok nevén lévő, valós tevékenységet nem végző cégeket használtak.

A bűnszövetség tagjainak elfogásában és a bizonyítékok lefoglalásában harmincöt helyszínen mintegy nyolcvan pénzügyi nyomozó vett részt június 7-én, ők a könyvelési iratok mellett nagy összegű készpénzt foglaltak le, továbbá zárolták a cégek bankszámláit.

A gyanúsítottak ellen bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult nyomozás.