A MagyarBrands Szakértői Bizottsága ezúttal is azon sikeres magyar márkákat rangsorolta, amelyek határainkon is túllépve méltóképpen képviselhetik a hazai vállalkozásokat, számszerűsíthető kritériumok és a GfK Hungária Piackutató Intézet országos fogyasztói kutatása alapján.
Az induló több mint 3000 márka 10-15%-a kap díjat. Az olyan szempontok, mint például a tradíció, a tulajdonosi összetétel, a foglalkoztatás, a reputáció, az identitás, az ismertség és a kedveltség alapján létrejövő legkiemelkedőbb hazai fogyasztói márkák körébe immár hatodik alkalommal választották be az üzletláncot.
„Az hogy hatodik éve érdemeljük ki, azt üzeni számunkra, hogy a COOP márka folyamatosan erősödik és gyarapszik. Mindez természetesen a COOP Csoport valamennyi dolgozójának munkáját dicséri, hiszen a márkát ki kellett találni, meg kellett alkotni és életet kellett bele lehelni” – fogalmazott a díjátadón Kelemen János, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának tagja. A vezető hozzátette azt is, hogy az elismerés szakmai megerősítés a több mint 30 ezer dolgozójuk és a COOP embléma alatt működő 700 magyar vállalkozás számára is.
„A MagyarBrands program immáron nyolcadik éve egyre több és egyre szigorúbb szempontok alapján díjazza a magyar vonatkozású márkákat kiváló fogyasztói márka, kiváló üzleti márka, és innovatív márka kategóriákban. Nagyon kevés olyan cég van, mint a COOP, amely az elmúlt időszakban folyamatosan sikert tudott elérni” – mondta Dr. Serényi János, a MagyarBrands Bizottság elnöke.

